A magyar válogatott a februárban rendezett, nottinghami olimpiai selejtező óta nem játszott mérkőzést. A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint a nemzeti csapat a budapesti Tüskecsarnokban jövő héten kétszer is összecsap a lengyelekkel a Tippmix Nemzetek Tornája keretében.
Az első találkozót magyar idő szerint november 5-én (csütörtökön) 20 órától rendezik, a másodikat pedig két nappal később 14.10-es kezdéssel.
A lengyelek ellen bemutatkozik a magyar válogatott szeptemberben kinevezett szövetségi kapitánya, Sean Simpson.
A svájci válogatottal korábban vb-ezüstérmes 60 esztendős szakvezető hamarosan kihirdeti keretét.
A járvány miatt a Tüskecsarnok befogadóképességének a felét használhatja ki a szövetség, a nézőknek pedig kötelező lesz a maszk viselése. Az online jegyértékesítés kedden este indul.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!