A kedd esti csíkszeredai sikert követően, ezúttal hazai pályán fogadták az Ágyúsok a revansra éhes Sportklub gárdáját.
A találkozó első találatára kevesebb mint fél percet kellett várni, Kristó kék vonalas lökete Richie elé pattant, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta Pétert, vezetett a Sportklub (0–1).
Kevéssel a gól után Biró Gergő növelhette volna a vendégelőnyt, de az üres kapuval szemben nem találta el a korongot, a túloldalt Róth szolója maradt kihasználatlanul. A játékrész második felében kétszer is emberelőnybe kerültek a hazaiak, de a Sportklub védelme állta a sarat.
A középső harmad egy óriási Richie helyzettel indult, majd Láday 2+2+10 perces kiállításával folytatódott, amelyet a hazaiaknak sikerült gólra váltaniuk Horváth révén (1–1).
Alig pár másodperccel később egyenlő létszámnál a vezetést is megszerezték az Ágyúsok: Pajor átadását Zukauskas értékesítette (2–1).
A túloldalt a Sportklub nem igazán tudott veszélyeztetni, a kék-fehérek az energiájuk nagy részét az emberhátrányos védekezésre pazarolták, Pajor lövésénél pedig a keresztvas segítette ki a vendégek kapusát.
A záró játékrész első felében kétszer is emberhátárányba kerültek az Ágyúsok: az elsőt még sikerült kivédekezniük Kertész Zoltán tanítványainak, de a másodikat már gólra váltotta a Sportklub, Reisz egalizált (2–2).
Ezután is lendületben maradt a vendég alakulat, sorban maradtak ki a helyzetek Béres kapujánál, a túloldalon pedig egy kontratámadás végén Pajor ismét vezetéshez juttatta az Ágyúsokat (3–2).
Nem hagyták annyiban azonban a Sportklub játékosai, Becze egy távoli lövésbe szúrt bele, majd Péter Balázs szépségdíjas megmzdulásával újra vezetett a Sportklub (3–4).
Ráadásul az utolsó percben Reisz duplázni tudott az üres kapura, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 16 | 13 | 0 | 1 | 2 | 75-33 | 49 |
2 | Brassói Corona Brassó | 16 | 10 | 0 | 1 | 5 | 77-49 | 37 |
3 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 16 | 4 | 3 | 0 | 9 | 46-70 | 21 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 16 | 6 | 0 | 2 | 8 | 62-65 | 20 |
5 | Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks | 16 | 2 | 2 | 1 | 11 | 37-80 | 12 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!