Hirdetés

A legvégén fordult a kocka, a DVTK került előnybe a Remete Ice Arénában

A miskolciak nem adták fel és győztesen hagyták el a Remete Ice Arénát
Fotó: Szász Adorján/GYHK

2026. március 25., 21:28

Fél perccel a rendes játékidő vége előtt a Gyergyói Hoki Klub a kezében érezhette a győzelmet a jégkorong Erste Liga elődöntőjének első mérkőzésén. A párharcban ennek ellenére a DVTK Jegesmedvék kerültek előnybe.

2026. március 25., 21:28

Ahogy azt várni lehetett, inkább munkás, fizikális, mint technikás jégkorongot hozott a gyergyóiak és a miskolciak párharcának első felvonása. Mindkét oldalon a védekezés volt az első számú szempont, kevés is volt az igazi gólveszélyes akció. Az első 20 percben Rinne egyszer kellett komolyabbat védjen, Tóth négyszer, de egy helyzetet így is ki tudott használni a GYHK:

Vayrynen lőtt hajszálpontosan.

Hirdetés

A második harmad egy miskolci villanással indult. Trajcsik és Miskolczi lódult meg és az utóbbi használta ki a ziccert, kiegyenlítve az állást. Az egál egy percig volt érvényben, egy gyors, látványos akciót Bodó fejezett be góllal. A későbbi próbálkozások nem jártak sikerrel egyik oldalon sem, maradt a 2–1 negyven perc után is.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Az 50. percben Ádám találatával lett 3–1, de ez sem tartott sokáig, Tóth kevesebb, mint egy percen belül ismét egygólosra faragta a különbséget.

3–2 volt az állás az 59. percben is, amikor emberelőnybe került a GYHK. Minden adott volt, hogy akár növelje a góljai számát, vagy minimum megtartsa az előnyét.

Azonban teljesen váratlanul Pineo lőtt, és 3–3 lett 30 másodperccel a rendes játékidő vége előtt.

Ünneplésre készült a hazai közönség, ehelyett hosszabbítás következett.

•  Fotó: Szász Adorján/GYHK Galéria

Fotó: Szász Adorján/GYHK

Ez négy percig tartott, ami alatt senki nem kockáztatott, Tóth a semmiből tudta valahogy betenni a korongot Rinne mögé. Az elődöntő első meccsét így a DVTK Jegesmedvék nyerték, elvéve a GYHK pályaelőnyét. Csütörtökön 18.30-tól folytatódik a küzdelem a döntőért, ismét Gyergyóremetén.

Jégkorong Erste Liga elődöntő első mérkőzés:
Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék 3–4 h.u. (1–0, 1–1, 1–2, 0–1).
Gólszerzők: Janne Vayrynen (5. perc), Chris Bodó (24.), Ádám Zsolt (50.), illetve Miskoczi Márk (23.), Tóth Gergő (51., 65.), Jason Pineo (60.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!