Hirdetés

A kétgólos előny nem volt elég a magyar hokiválogatottnak

Egészen jól indult a mérkőzés
Fotó: Madarász Milán/MJSZ

MTI
2021. augusztus 26., 18:56

A magyar férfi jégkorong-válogatott a franciák elleni vereséggel kezdte szereplését csütörtökön a rigai olimpiai selejtezőben.

MTI
2021. augusztus 26., 18:56

A koronavírus-járvány miatt a magyar válogatott tavaly február óta nem vívott tétmérkőzést, így az egy éve kinevezett Sean Simpsonnak ez volt az első „éles” találkozója a csapatával.

Hirdetés

Az ellenfél számított esélyesebbnek, mivel három NHL-ben szereplő játékossal állt fel, és az elmúlt években rendre az elit vb-n játszott, csak 2019-ben esett vissza oda, ahol jelenleg a magyar válogatott is szerepel.

Az elején kimaradt egy magyar emberelőny, ám a 13. percben Hári János révén megszületett a vezető találat. Két percre rá létszámfölényben Papp Kristóf is eredményes volt kapáslövéssel, ekkor sem tudtak felszabadítani a franciák, pedig volt rá lehetőségük,

2–0-ra vezetett a magyar válogatott az első harmadot követően.

A második játékrész elején Mihály Ákos ült ki gáncsolásért, az NHL-es Alexandre Texier pedig erős és pontos lövéssel mattolta Hetényi Zoltánt. A 29. percben Manavian távoli lövése pattant meg Pozsgai Tamás korcsolyáján, Hetényi tehetetlen volt. Később Bartalis Istvánt és Hárit is kiállították, utóbbi még a büntetőpadon volt, amikor Texier keresztpassz után kapásból a kapuba bombázott. A folytatásban a magyar kapus remekelt, egyszer pedig a kapuvas segítette ki. Ebben a húsz percben 18–3 volt a lövési arány a franciák javára, akik tehát átvették a vezetést (3–2).

A záró harmadban Magosi Bálintot állították ki, ezt pedig Sacha Treille használta ki, miután elé csorgott a pakk. Ám tíz másodperc múlva Bartalis szépített a támadó harmadban szerzett korongból. Lendületbe jött a magyar csapat, többször emberelőnyt harcolt ki, ám az ígéretes helyzetek kimaradtak, Sofron István egyik lövése kapuvason csattant, Bartalis próbálkozását pedig a gólvonalon fogta meg Florian Hardy.

Azonos létszámban egy szép és gyors akció végén Texier tálalt Damian Fleury elé, aki a léc alá emelt. A végén Hetényi helyett mezőnyjátékos jött a jégre, ám a komoly helyzetekből ekkor sem sikerült betalálni, 5–3-ra nyertek a franciák.

Sean Simpson szövetségi kapitány együttese pénteken a házigazda lettekkel, vasárnap pedig az olaszokkal találkozik, és a kvartett első helyezettje jut ki a jövő februári, pekingi téli olimpiára.

Férfi olimpiai selejtező (Riga), 1. forduló:

Franciaország–Magyarország 5–3 (0–2, 3–0, 2–1).
Gólszerzők: Texier (24., 35.), Manavian (29.), Treille (46.), Fleury (57.), illetve Hári (13.), Papp (15.), Bartalis (46.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!