Az első harmad kiegyensúlyozott játékot hozott, a második játékrészben azonban sokkal többet támadott a Sportklub, négyszer kapuba is juttatták a korongot, de a négy találat közül csak hármat érvényesítettek a játékvezetők, a negyediket magas bot használat miatt nem találták szabályosnak. Az utolsó játékrészben folytatódott a Sportklub eredményes játéka, az elején volt egy Szkacskov-kapuvas, de a közel 2000 néző legnagyobb örömére kedvenceik még újabb három gólt lőttek.
A mérkőzést követően a két vezetőedző nyilatkozott.
Tom Coolen, a Sportklub vezetőedzője: „Sokkal tapasztaltabb csapatunk van, jó néhány képzett játékossal, akik jól bánnak a koronggal.
Úgy gondolom, holnap este még jobbnak kell lennünk. A mai meccs elején túl sokszor veszítettünk korongot, ezt nem tehetjük meg a DVTK ellen, amely egy jobb csapat. Legutóbb megvertek minket 3–2-re Magyarországon, ezért holnap mindenképpen jobban kell játszanunk ellenük”.
Anatolij Bogdanov, a FEHA 19 csapatának vezetőedzője: „A mai mérkőzés során sikerült előrébb lépnünk a Gyergyó elleni összecsapáshoz viszonyítva. Ma inkább sikerült számunkra a jó kezdés, ezt alátámasztja a szoros játék az első harmadban.
Az olyan csapatok, mint a Csíkszereda vannak annyira képzettek és tapasztaltak, hogy értékesítsék az ilyen helyzeteket, és így az ellenfélnek sikerült jó játékkal itthon tartania a három pontot. Holnap már az újabb összecsapásokra kell koncentrálnunk, tovább építve a csapat játékát”.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!