A szerda esti összecsapáson a GYHK-nak hazai jégen az egy találat is elég volt a győzelemhez, amellyel összesítésben már 2:0-ra vezet a Brassói Corona ellen.
Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője közölte, nagyon jó első harmaduk volt, nagyon jól beleálltak a mérkőzésbe, az egyetlen gond az volt, hogy a sok lehetőséget nem sikerült gólokra váltani.
Kiemelte, a második játékrészben többször emberhátrányba kerültek, néha pedig alig jutottak levegőhöz, és talán az utolsó két-három percben kezdtek ismét magunkra találni. A harmadik harmad 0–0-s eredménynél jött és óriási küzdelem volt, ők pedig jól reagáltak.
– fogalmazott Markus Juurikkala.
Strenk Hunor, a Corona másodedzője rámutatott, erősen kezdett a hazai csapat, és a kapusuknak volt köszönhető, hogy 0–0 maradt az eredmény az első harmad után.
Hozzátette, egy kis hiányérzet van benne, mert volt egy pár emberelőnyük, és talán ha azokból gólt szereznek, akkor másképp alakult volna a találkozó.
A párharc következő két összecsapását Brassóban rendezik, szombaton 18.30-tól, vasárnap 17.30-tól csapnak össze a csapatok.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!