HIRDETÉS

A Gyilkostó-kupáért hokiznak

Az erőviszonyok alapján Gyergyói HK–Csíkszeredai Sportklub döntő lesz a Gyilkostó Kupán
Fotó: Gábos Albin

2019. augusztus 30., 08:13

Péntektől vasárnapig Gyergyószentmiklós lesz a romániai jégkorongsport fővárosa, itt rendezik meg ugyanis az új idény első nemzetközi tornáját, a négycsapatos Gyilkostó Kupát.

2019. augusztus 30., 08:13

A háromnapos vetélkedőn a magyarországi Fehérvári Titánok, a székelyföldi Csíkszeredai Sportklub és Gyergyói Hoki Klub, valamint egy regáti csapat, a korábban sokszoros román bajnok Bukaresti Steaua vesz részt.

HIRDETÉS

A két székelyföldi együttes már augusztus elején elkezdte a jeges felkészülést, a csíkiak Karcfalván edzettek, a gyergyóiak pedig hazai jégen, továbbá egy külföldi turnénén is voltak.

Közben változás történt a Gyergyói HK stábjában, erről a klub közleményben tájékoztatott. 

„Eddigi segédedzőnk, Vitalij Donika családi okok miatt nem folytathatja a munkáját a csapatunk mellett, ezért közös megegyezéssel a szerződésbontás mellett döntöttünk. Sok sikert kívánunk számára a következőkben. A Gyergyói Hoki Klub másodedzői munkakörét a Svédországból érkező Christopher Hamell fogja betölteni.”

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A Gyergyói HK tehát svéd vonalát erősítette meg, Leif Strömberg vezetőedző munkáját honfitársa, Christopher Hamell fogja segíteni.

Gyergyószentmiklóson mindhárom nap 16, illetve 19 órakor kezdődnek a mérkőzések.

Jegyek elővételben a GYHK irodájában, a Rubin szállodában, illetve a Preferato üzletben vásárolhatók,

áruk 15 lej (gyermekeknek, nőknek és nyugdíjasoknak 10 lej). A Gyilkostó Kupára érvényesek a 2019–2020-as idényre megváltott GYHK-bérletek is – közölték a szervezők.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

A Gyilkostó Kupa program

Pénteken
: 16 órától Csíkszeredai Sportklub–Fehérvári Titánok, 19 órától Gyergyói
Hoki Klub–Bukaresti Steaua.
Szombaton: 16 órától Sportklub–Steaua, 19 órától GYHK–Titánok.
Vasárnap: 16 órától Steaua–Titánok, 19 órától GYHK–Sportklub.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Az andorrai bajnok megverte az FCSB-t

Meglepő eredménnyel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező első körében az andorrai és a román bajnok párharcának visszavágója kedden este, a törpeállam aranyérmese közel volt, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát az FCSB-vel szemben.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Szuperkupával és új csapattal indul a romániai jégkorongszezon

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén, az új aréna avatójával rajtol a jégkorongidény.

Brassói születésű hálóőrrel bővült a Sportklub kerete

Újabb fiatal kapussal erősítette meg keretét a Csíkszeredai Sportklub: a 20 éves Buda Márton a 2025–2026-os idényt a kék-fehéreknél kezdi meg.

Új légiós érkezik a Csíkszeredai Sportklub csatársorába

A kék-fehérek bejelentették, megszerezték Ondřej Machala aláírását, aki a székelyföldi klub második külföldről igazolt játékosa.

Csiszer Ádám marad a Gyergyói Hoki Klubnál | Székely Sport

Negyedik idényét kezdi meg piros-fehér mezben Csiszer Ádám. A gyors, technikás csatár meghosszabbította szerződését, így továbbra is a Gyergyói Hoki Klubot erősíti.

Egyelőre az edzőteremben hangolnak a Háromszéki Ágyúsok

Száraz edzésekkel hangolnak a következő szezonra a Háromszéki Ágyúsok, majd augusztus 4-től jégen folytatják az alapozást. A keretben számottevő változás nem történt, eddig két játékos távozott.

Továbbra is aktív a hokipiac – új igazolások, hosszabbítások az Erste Ligában

Az átigazolási időszak derekán sem lassul a tempó: több csapat újabb igazolásokkal vagy hosszabbításokkal erősítette meg keretét a jégkorong Erste Ligában. A hangsúly továbbra is a fiatal tehetségeken és a nemzetközi rutinnal érkező hokisokon van.

Hargitafürdőn alapoznak a csíki hokipalánták

Szűk kerettel, de annál nagyobb lelkesedéssel készül a következő idényre a Csíkszeredai ISK jégkorongcsapata. A fiatalok Hargitafürdőn edzőtáboroznak.

Hazatért a Csíkszeredai Sportklub saját nevelésű kapusa

Hosszú galaci időszak után visszatér szülővárosába Onodi Ottó – a saját nevelésű kapus újra a Csíkszeredai Sportklub játékosa lesz a 2025–2026-os idényben.

Gőzerővel készül a következő idényre a Csíkszeredai Sportklub női hokicsapata

Túl van az első egy hónapos felkészülésen a Csíkszeredai Sportklub női jégkorongcsapata, amelynek a következő idényben a magyar bajnokságban való jó szereplés, valamint a román döntő elérése a célja. A keretet új arcok és visszatérők is erősítik.

Tovább erősíti támadósorát a Csíkszeredai Sportklub

Újabb csatárával hosszabbított szerződést a kék-fehérek együttese – Bíró Gergő a következő szezonban is a Csíkszeredai Sportklub keretét erősíti. A megállapodásról hétfő délelőtt, közösségi oldalán számolt be a klub.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!