Hirdetés

A GYHK nagyon készül, árulják a hokis bérleteket

Azzal mindenki egyetért, hogy szurkolók nélkül nagy lesz a hiányérzet. Archív
Fotó: Szabó Attila

2020. szeptember 02., 12:43

Bérletet kínál hazai mérkőzéseire a Gyergyói Hoki Klub, noha a többi romániai csapathoz hasonlóan egyelőre nem számíthat arra, hogy nézők előtt szerepelhet a hazai mérkőzésein. A csapat úgy készül, hogy egy-két héten belül kész legyen a tétmeccsekre. Azt viszont még nem tudni, hogy ezek mikor lesznek.

2020. szeptember 02., 12:43

Normális esetben a bérlet megvásárlása azt jelenti, hogy a néző biztos lehet abban, hogy a helye mindig biztosítva van a lelátón, és különböző kedvezményekben is részesül. Idén ez is másként van a koronavírus-járvány bizonytalanságában. Most nem azoknak szól a felhívás, akik kiszámolnák, hogy hány százalékkal lenne olcsóbb így a meccsre járás, mint jegyet venni az összes mérkőzésre. A bérlet most a hűség, a csapat iránti szeretet bizonyítéka – olvasható a Gyergyói HK felhívásában.

Ugyanis jelenleg senki nem tudja, hogy az Erste Liga vagy a romániai bajnokság kezdetén be lehet-e engedni nézőket a csarnokba, vagy ha igen, akkor hányat. Nem optimista forgatókönyvre számítanak.

Aki most bérletet vásárol, annak tudnia kell: lehet, hogy ennek birtokában sem léphet be a jégpályára. A bérletvásárlás most a csapat önzetlen támogatását jelenti, 500 vagy 1500 lej értékben – derül ki a felhívásból, de megjegyzik: ha a dolgok jó irányba alakulnak, akkor megkeresik a lehetőségét annak, hogy a bérletet vásárlók számára bizonyos kedvezményeket nyújtsanak.

Hirdetés

A bérleteket a Gyergyói Hoki Klub gyergyószentmiklósi, Stadion utcai székházában lehet kiváltani.

Hasznos az edzés, de kellenének a meccsek is

A GYHK teljes kerettel edz, és rajtuk nem múlik, hogy mikor, milyen formában kezdődik el a 2020–2021-es hivatalos mérkőzéssorozat. Eddig két mérkőzést vívhattak a piros-fehérek, az Érden zajlott edzőtáborozásuk során előbb a Dunaújvárosi Acélbikák ellen nyertek 9–1-re, majd az osztrák liga küzdelmeire készülő Hydro Fehérvár AV19 együttesével szemben maradtak alul 5–1-es eredménnyel.

A Malcolm Cameron–Szilassy Zoltán edzőpáros egyik meccsen sem a legerősebb csapatot küldte fel, a légiósok száma is kevesebb volt, mint amennyit egy hivatalos meccsen a szabályzat megenged. Az első mérkőzésen négy, a másodikon három külföldi játékos szerepelt piros-fehérben.

Archív •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Archív
Fotó: Pinti Attila

Terveztek egy harmadik összecsapást is a szlovákiai extraligás Gyetva vendégeként, de az az utazási szabályok szigorítása miatt meghiúsult. A kevés számú felkészülési mérkőzésnek nyilván nem örül a szakmai stáb, de jelenleg nincs másra lehetőség, hiszen Romániában a jelenlegi hatályos rendelkezések még a nézők nélküli felkészülési meccseket sem engedik meg – mutatott rá Bereczky Szilárd, a GYHK menedzsere.

Ha pedig még heteket tolódna az Erste Liga rajtja, akkor a felkészülés ütemén, a tervezett edzésprogramon is változtatni kell, újra fel kell építeni a csapat formáját a tétmeccsekre – tette hozzá a menedzser, megjegyezve, hogy ez nemcsak a gyergyóiak problémája, hanem mindhárom erdélyi csapat ezzel küszködik. A magyarországiak valamivel jobb helyzetben vannak, ott nincs akadálya a felkészülési mérkőzések megrendezésének.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Összejött a román–magyar meccs a női kézilabda Eurokupán

Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.

„Felrobbant” a Vákár Lajos Műjégpálya: az utolsó pillanatban egyenlített, majd hosszabbításban nyert a Sportklub

Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.

Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

`
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Harmadszor is lecsapott a Corona - kilenc ponttal térnek haza a brassóiak Magyarországról

A brassóiak Debrecenben sem hibáztak, a Corona háromgólos különbséggel győzte le a DEAC-ot, így hibátlan mérleggel zárta magyarországi túráját.

Nagyot küzdött, de végül alulmaradt a Sapientia U23 a Steaua ellen

Kétszer is visszakapaszkodott a Sapientia U23 a Bukaresti Steaua ellen, a hajrában azonban a fővárosiak bizonyultak hatékonyabbnak a csíkkarcfalvi jégpályán, és 6–4-re megnyerték a román jégkorongbajnokság vasárnapi mérkőzését.

Jól hajrázott a Háromszéki Ágyúsok, de a miskolciak lezárták a párharcot

Kétgólos hátrányból még visszajöttek a mérkőzésbe a Háromszéki Ágyúsok, de a végén nem tudtak egyenlíteni. A DVTK Jegesmedvék szervezett játékkal és magabiztos védekezéssel nyertek a jégkorong Erste Liga alapszakaszában.

Az Acélbikákat is kétvállra fektette, sorozatban harmadszor nyert otthon a Sportklub

Jól indította hazai mérkőzéseinek sorát a csíki jégkorongcsapat, a héten mindhárom meccsét sikerült behúznia, és ami a kék-fehér szurkolók számára a legfontosabb, mindhárom találkozón biztató, jó játékot mutattak a jégen Staffan Lundh tanítványai.

A születésnapos gólja döntött a GYHK–UTE hokimeccsen

Alig kezdődött el a jégkorong Erste Liga, máris igazi rájátszás hangulatú mérkőzést vívott vasárnap délután a Gyergyói Hoki Klub és az Újpest A piros-fehérek csak egyszer találtak be, ezzel nyertek.

Eltiltást kapott, nem léphet jégre a vasárnapi meccsen a Csíkszeredai Sportklub játékosa (videóval)

Egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Fodor Csanád, a Csíkszeredai Sportklub játékosa a jégkorong Erste Ligában. A fegyelmi bizottság a Tóth Péter elleni ütközés miatt hozta meg döntését.

Visszakapaszkodott a gödörből a Corona, tanulhat a vereségből az Ágyúsok (videókkal)

Három győzelem és egy vereség volt az erdélyi gárdák mérlege pénteken a jégkorong Erste Ligában. A Sportklub, a GYHK és a Corona nyerni tudott, míg az Ágyúsok alulmaradtak. A párharcok utáni edzői nyilatkozatok.

Kétgólos hátrányból fordított, idegenben győzött a Brassói Corona

Az első harmadban 2–0-ra is vezetett a Fehérvár a Corona ellen, Strenk Hunor tanítványai a második harmadban felzárkóztak, majd az utolsó felvonásban a három pontot is begyűjtötték.

Átgázolt az Acélbikákon, tízig meg sem állt a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub 10–0-ra kiütötte a Dunaújvárosi Acélbikákat a jégkorong Erste Ligában. Bodó mesternégyest szerzett, a gyergyói kapuban pedig Rinne és Csala is hibátlan maradt a pénteki játéknapon.

Az újpesti hengerrel szemben már tehetetlen volt az Ágyúsok

Már az első harmadban eldöntötte a meccset az Újpest, a Háromszéki Ágyúsoknak ezúttal nem volt ellenszerük a lila-fehérek játékára a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!