„Tavaly is ez volt, az első kettőt elbuktuk az Újpest ellen, meg kell találni a receptet főleg a Miklós ellen. Ráadásul ez egy sokkal szervezettebb UTE, mint a tavalyi, nehéz helyzetbe kerülni ellenük. Az látszott, hogy amikor az offenzív zónában sok időt töltöttünk, azt ők nehezen követték, meg kellett értenie a csapatomnak, hogy ma ezt kell játszani.
Sok kiállítást kaptunk, át kell néznem, hogy mit csináljunk másként, hogy ne csináljunk hátrányt. Azért helyén volt a szívünk, keményen dolgoztunk, pedig rövidek vagyunk, mert három topcenterünk is hiányzik, de akik a helyükre léptek, azok nagyszerűen dolgoztak, egy jó csapat ellen szereztünk három pontot” – összegzett a szerda esti meccs után Szilassy Zoltán.
Markus Juurikkala, az UTE trénere szerint megérdemelt volt a GYHK győzelme.
„Kemény és szoros meccset játszottunk. Voltak jó, és nem túl jó momentumaink a mai 60 perc alatt. A végén a két kapott gól, főleg az üres kapus megpecsételte a sorsunkat, megérdemelten nyert a Gyergyó”.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!