Korán vezetést szerzett a házigazda Steaua, két perc után, az első emberelőnyt kihasználva Kubat lőtte az első gólt. Valcharék voltak az esélyesebbek, de a GYHK U20-as csapata és az Erste ligás keret néhány fiatal játékosa keményen dolgozott, Csala pedig mindent hárított ezután, így nem is változott az állás sem az első harmadban sem a másodikban.
Amellett, hogy a piros-fehérek lényegesen rutintalanabbak voltak, mint a bukarestiek, az is a Steaua mellett szólt, hogy a gyergyói keret nagy része négy mérkőzést játszott múlt héten a szlovákiai U20-as első ligában, és akár arra is lehetett számítani, hogy fáradtabbak lesznek. De ez nem így volt.
Ahogy telt az idő egyre inkább erőfölénybe került a GYHK. A harmadik harmad legelején a csapatkapitányi C betűt viselő Ádám tette bele a botját Molnár lövésébe és ezzel egyenlített a Gyergyói Hoki Klub. Majd Csiszer találatával már előnyben volt a bajnoki címvédő.
A Steaua ezután többször is közel állt az egyenlítéshez de ott volt Csala, és mindent védett, Sándor pedig az utolsó előtti percben messziről talált be az üres ketrecbe. A Steaua tehát nem tudott újabb értékes skalpot szerezni a Sportklub legyőzése után, a GYHK fiataljai pedig büszkék lehetnek erre a sikerre.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 10 | 8 | 0 | 0 | 2 | 65-13 | 24 |
2 | Brassói Corona Brassó | 8 | 7 | 0 | 0 | 1 | 48-19 | 21 |
3 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 7 | 5 | 0 | 0 | 2 | 62-15 | 15 |
4 | Bukaresti Steaua Steaua | 8 | 4 | 0 | 0 | 4 | 54-24 | 12 |
5 | Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok | 5 | 3 | 0 | 0 | 2 | 35-12 | 9 |
6 | Galaci CSM Galac | 7 | 2 | 0 | 1 | 4 | 7-38 | 7 |
7 | Bukaresti Red Hawks Red Hawks | 5 | 2 | 0 | 0 | 3 | 27-18 | 6 |
8 | Sapientia U23 Sapientia | 7 | 0 | 1 | 0 | 6 | 16-44 | 2 |
9 | Sportul Studențesc Sportul | 7 | 0 | 0 | 0 | 7 | 8-139 | 0 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!