„Azt írtam fel a meccslapra, hogy gondolkodásmód, önbizalom és respekt. Ez a három dolog volt, amit elmondtam a bemelegítés után. Múltkor a végére kerekedett ki egy magabiztos győzelem, s azt is láttuk, hogy az előző meccsein is nagyarányú vereséget szenvedett a Dunaújváros, ezért az volt a legfontosabb, hogy azt a koncentrációt megtartsuk, ami az előző összecsapásokon jellemző volt ránk.
Megpróbáltunk megfelelő frekvencián menni végig, hellyel-közzel sikerült, rengeteg helyzetünk volt. A korong nagyon sokat volt nálunk, ezért kicsit hiányoltam legalább egy-két emberelőnyt, amit be lehetett volna fújni és tudtuk volna gyakorolni, míg hátrányunk három volt, azokat megoldottuk. Maradt még azért minőség a Dunaújvárosban, szóval figyelnünk kellett, hogy úgy támadjunk, minél kevesebb lehetőséget adjunk ellenfelünknek a lefordulásokra, kiugrásokra, szerintem elégedettek lehetünk a mai meccsel, s ezzel a túrával is” – összegzett Szilassy Zoltán, a gyergyóiak edzője.
Niko Eronen, a DAB szakvezetője pedig így látta a mérkőzésen történteket: „Az volt a célunk, hogy minél tovább szorosan tartsuk az állást, a védekezésre fókuszálva, és arra, hogy minden sor tegyen is meg mindent azért, hogy minél tovább távol tudjuk tartani a korongot a hálónktól. Sajnos nem úgy alakult, ahogy elterveztük, nagyon hamar 3–0 lett, s tudjuk, hogy ez megint egy nagy hegy ahhoz, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Sokkal jobban meg kell értenünk a dolgokat, mire számíthat mindenki a társától, illetve saját magától is, s arra koncentrálni, hogy ne adjunk könnyű gólokat az ellenfélnek. Türelmesebben kell védekeznünk, s várni az elfutásokara, de balszerencsénkre, már 4-0 volt, mikor ezek elkezdtek jönni. Volt három esetben kettő az egyes szituációnk is, de csak egyszer tudtunk betalálni. Jobban kell védekeznünk, többet kell segítenünk a kapusunknak, és türelmesebbnek kell lennünk, hogy minél tovább meccsben maradjunk”.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!