Aki egy éve látta a romániai bajnokságba akkor tizenöt év után visszatérő gyergyói női jégkorongcsapatot, és most találkozott újra velük, alaposan meglepődhetett. Ugrásszerű fejlődésen mentek át a fiatal lányok és a felnőtt hölgyek is, teljesen más, jóval magasabb volt a játékszínvonal most, az első alkalommal megszervezett Székelyföldi Női Jégkorongtornán.
A gyergyóiak előrelépése a csíkszeredai csapatnak is jót tett: sok év után most komoly ellenfelük van a hazai mezőnyben,
és így valóban kihívást jelent számukra is a játék, nekik is jobban kell bizonyítaniuk, ha eredményt akarnak elérni. Ők is előbbre léptek ezáltal.
A szombaton és vasárnap Gyergyószentmiklóson megrendezett tornán két magyarországi együttes is jégre lépett. A magyarországi női jégkorong fényévekkel előrébb tart, mint a székelyföldi, és a torna célja az is volt, hogy az itteni csapatok erősebbekkel találkozhassanak, tapasztalatot szerezve, tanulva, fejlődve.
Vendégfölényre számítottak a szervezők, de kiderült azonban, hogy a Hatvani Gigászok és a Dunaújvárosi Angels, vagyis
a magyar mezőny középcsapatai közé számító együttesek szintje már nem távoli a székelyföldiek számára.
A Gyergyói Fox HK az Angyalokat fölényes játékkal 2–0-ra, a Gigászokat már szorosabb küzdelemben 2–1-re győzte le, és így jutott döntőbe a szombati mérkőzések után. Székely döntő alakult így ki, hiszen a Csíkszeredai Sportklub is sikerrel vette a magyarországiak elleni kihívásokat. Mindét meccsük végén 2–2-es döntetlen állt az eredményjelzőn, majd büntetőkkel húzták be mindkét találkozót. A két magyarországi együttes mérkőzésén 5–1-re győztek a Gigászok.
A szombati nap utolsó meccse a két székely csapat összecsapása volt, a rangadónak azonban már nem volt tétje, hiszen már tudható volt, hogy egymással fognak játszani a vasárnapi döntőben is. Ezért nem is volt igazi nagy csata a jégen. A csíki lányoknak kedvezett ez, a várhatónál simábban, 5–1-re nyerték a találkozót.
Az első Székelyföldi Női Jégkorongtorna vasárnapi kisdöntőjében Angels és a Gigászok csaptak össze. Ez volt a torna harmadik olyan mérkőzése, amely 2–2-re végződött, és a büntetők után a Gigászok szerezték meg a harmadik helyezést.
A hazai női jégkorong világában eddig megszokotthoz képest kifejezetten magas szintű volt a torna döntője.
Az első szünetig nem esett gól, majd a második legelején Fehér Nikolett szép találatával szerzett vezetést a Fox HK. A mérkőzés vége előtt négy perccel változott újra az eredmény, akkor a mai romániai női hoki legjobbja, Ana Voicu szólója után még kipattant a korong, de ugyanő ismételt, és kettőre növelte az előnyt. Nem maradt vesztenivalója a Sportklubnak, lehozták a kapust, és ezt kihasználták a házigazdák, Bende Júlia állította be a 3–0-s végeredményt.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
A Román Jégkorongszövetség (FRHG) Csíkszeredában tartott vezetőségi ülésén elfogadták a szezon szabályzatait, és döntöttek a Szuperkupa helyszínéről is: szeptember 3-án Gyergyóremetén, az új aréna avatójával rajtol a jégkorongidény.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!