Az idei szezonban is a cél a legjobb négy közé jutás a magyarországi színtéren, és mivel idén a tavalyinál is kiegyensúlyozottabb az U25A bajnokság, minden megszerezhető pontnak nagy súlya van. Ezért is nagyon szeretnék a győzelmet a rókalányok – ismertette sajtótájékoztatóján Laczkó Levente a Fox Hockey menedzsere.
A Fradival az elmúlt évben is nagy csatákat vívtak az alapszakaszban és az öt mérkőzésig kihúzódó és végül a zöld-fehérek továbbjutásával zárult elődöntőben is, amikor minden meccskimenetele nyitott volt az utolsó másodpercig.
Most is hasonlóan izgalmas küzdelemre lehet számítani, érdemes lesz kilátogatni a gyergyószentmiklósi csarnokba a szombaton 18.15-kor illetve vasárnap 11.55-kor kezdődő meccsekre.
A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy a Fox Hockey együttesét Hargita Megye Tanácsa több pályázata révén felszerelésvásásban, jégdíjak fizetésében, és a bajnokságban való részvételben is támogatta.
A Fox Hockey most a magyarországi bajnokságra koncentrál, de a romániai színtéren is szeretné újra megvédeni a bajnoki címét, de a Román Jégkorong Szövetség még semmit nem tett közzé a romániai női bajnokságot illetően. Csak hallomásból tudják, hogy idén a korábbiaknál több, 4, vagy 5 csapat szeretne ebben részt venni.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!