Gyergyói dominancia jellemezte a mérkőzés első harmadát, Sylvestre-ék folyamatosan nyomást gyakoroltak Rajna ketrecére, de az újpesti kapuvédő ezúttal is remekelt. A hazai oldalon pedig Rinne is hozta azt, ami tőle elvárható, így 0–0 volt az állás húsz perc játék után.
A középső harmadban is abszolút gyergyói fölényben zajlott, csak idő kérdése volt, hogy mikor sikerül túljárni Rajna eszén. Ez Sylvestre-nek sikerült hamarabb, aki Sárpátki kiugratása után volt eredményes. Nyomott tovább a piros-fehér együttes, de nem jött a második gól, viszont a játékrész közepén azt is meg kellett mutatniuk, hogy védekezni is tudnak.
Az UTE több, mint másfél percig kettős emberelőnyben támadhatott, de Haaranenék stabilan megoldották a feladatot. Kevéssel később pedig Vincze Péter találatával meglett a 2–0 is, ami reálisabban tükrözte a játék képét.
A záró játékrész kezdetén Szigeti növelte a különbséget, és Orbán is betalált a közönség nagy része szerint, de ezt videózás után nem adták meg. Nemsokára így is 4–0 lett, de Vincze második gólja után egyet még videóztak. Egyedüli kérdés még az volt, hogy Rinne kapuja érintetlen marad-e. Nem maradt. Kiss Patrik és Just kozmetikázott az eredményen.
A Gyergyói Hoki Klub ismét lehengerlő formát mutatott. A jelek szerint kimászott a gödörből.
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FTC-Telekom FTC | 30 | 16 | 4 | 2 | 8 | 118-83 | 58 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 29 | 16 | 3 | 4 | 6 | 110-81 | 58 |
3 | Brassói Corona Brassó | 30 | 15 | 3 | 1 | 11 | 95-84 | 52 |
4 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 30 | 15 | 1 | 5 | 9 | 117-102 | 49 |
5 | Újpesti TE UTE | 30 | 14 | 3 | 1 | 12 | 89-85 | 49 |
6 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 30 | 13 | 3 | 3 | 11 | 106-103 | 48 |
7 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 30 | 9 | 5 | 3 | 13 | 84-104 | 40 |
8 | Debreceni EAC DEAC | 30 | 10 | 3 | 2 | 15 | 92-105 | 38 |
9 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 8 | 0 | 5 | 19 | 81-109 | 29 |
10 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 29 | 4 | 5 | 4 | 16 | 57-93 | 26 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!