Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke, a büró egyetlen székelyföldi tagja a Székelyhonnak elmondta, minden tőle telhető módon védeni fogja a székelyföldi játékosokat minden támadás ellen.
„Szégyen a szövetség főtitkárának, Alexandru Nistornak azon nyilatkozata, amikor azzal vádolta a válogatott székelyföldi tagjait, hogy veszíteni akartak a Magyarország elleni mérkőzésen.
– nyilatkozta Hodos.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!