Mindkét csapat kemény csatában jutott be a döntőbe: az FTC üres kapus góllal 4–2-re győzte le a DEAC-ot, míg a címvédő Fehérvár szétlövésben múlta felül a Budapest JAHC-t.
Hatalmas iramban kezdett a Volán, a kapujukhoz szegezte a zöld-fehéreket, és egy félpályánál eladott korong után Cameron Gaunce kilőtte a jobb felső sarkot. A hazaiaknak szórványos helyzeteik voltak, a korábbi NHL-játékos David Booth szólóját védte Horváth Dominik.
A második harmadra az FTC is felpörgött, és egy kontrából Booth hatalmas gólt lőtt kapáslövéssel. A folytatásban több vitatható bírói döntés született. Előbb Tóth Gergő szabálytalanságát nem fújták be, majd a 40 évesen is elnyűhetetlen Booth emberhátrányban leadott lövése Horváthon csorgott át, ám a sípszó még azelőtt érkezett, hogy Seregély Máté a kapuba sodorta volna a pakkot, így a játékvezetők nem adták meg a találatot. A fővárosiak ennek ellenére előnnyel mehettek pihenőre, miután Booth testéről bepattant a fehérvári kapusról felvágódó korong.
A harmadik harmad Aku Kestilä emberelőnyös góljával indult, ezzel nehéz helyzetbe került a Fehérvár. Bár a folytatásban hatalmas nyomást helyezett az ellenfélre, nem tudta feltörni a ferencvárosi védelmet, így végül a zöld-fehérek örülhettek.
A címvédés idén elmaradt, a Ferencváros pedig 16. Magyar Kupa-aranyérmével tovább növelte előnyét az örökranglista élén.
A négyes döntőn székelyföldi játékosok is szerepeltek: Ambrus Csongor, Ambrus Gergő és Mihály Ákos a Fehérvár, Sofron István és Ravasz Csanád pedig a BJA HC színeiben.
Helyosztók, Officium Magyar Kupa, négyes döntő (Tüskecsarnok).
A 3. helyért: Budapest JAHC–DEAC 5–3 (1–2, 2–1, 2–0).
Gólszerzők: Weideman (3.), Ravasz (31.), Nagy K. (37.), Santerno (53.), Somoza (59.), illetve Mozer (1., 20.), Senfeld (40.).
Döntő: FTC-Telekom–Hydro Fehérvár AV19 3–1 (0–1, 2–0, 1–0).
Gólszerzők: Booth (26., 40.), Kestilä (42.), illetve Gaunce (5.)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!