Hirdetés

A döntő kapujában a címvédő Gyergyói HK és a trónkövetelő Brassói Corona

A rutinos barcaságiak mellett szól, hogy pihentebben várják a kezdést és hazai pályán szinte verhetetlenek
Fotó: Cătălina Zorojanu

Az Erste Liga rájátszása elérkezett egyik legizgalmasabb szakaszához: a címvédő Gyergyói Hoki Klub a DVTK-t, míg az alapszakaszgyőztes Brassói Corona a magyar bajnok BJAHC-t fogadja a döntő kapujában. Az erdélyi szakvezetők bizakodók az elődöntő előtt.

2026. március 25., 12:57

A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője szerint teljesen más hokira kell számítani a DVTK Jegesmedvék elleni elődöntőben, mint amilyen a Sportklub elleni negyeddöntős párharcban volt látható. Szilassy Zoltán rámutatott, az első meccsen meghatározó lehet, hogy csapata többet pihenhetett, a miskolciak viszont meccsből jönnek.

Hogy melyik szempont számít inkább, kiderül ma este.

Hirdetés

„Egy küzdelmes, harcos elődöntő jön. A DVTK egy más jellegű hokit játszik, mint az előző ellenfelünk, és persze a tét is nagyobb már, nagyon kell igyekezzünk, hogy eredményesek tudjunk lenni. Vasárnap óta tudunk az ellenfél ismeretében célirányosabban készülni, igyekeztünk kimaxolni a rendelkezésre álló időt az első meccs kezdetéig.

Fegyelmezett ellenfelet vár a Remete Ice Arénába a GYHK •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fegyelmezett ellenfelet vár a Remete Ice Arénába a GYHK
Fotó: Borbély Fanni

És nyilván minden mérkőzés előtt tovább fejlesztjük magunkat a korábbi tapasztalatokat felhasználva. Kíváncsian várom, hogyan fogunk muzsikálni egy másfajta stílus ellen. Ismerjük őket, nem sokat változtak, amióta a múlt szezon rájátszásában küzdöttünk egymással, és nyilván néztük a DEAC elleni mérkőzéseket is.

Tudjuk, hogy rendkívül kompakt csapat a Miskolc, az edzői elvárásokat nagyon fegyelmezetten igyekeznek teljesíteni, amikor kell, agresszív a játékuk, próbálnak kevés lehetőséget adni az ellenfélnek, nagyon nehéz áttörni őket.

Mi azon leszünk, hogy ezt a fegyelmezettséget, a magas fokú munkamorált, ami az ellenfelet jellemzi, túldolgozzuk. Az első meccs abból a szempontból is érdekes lesz, hogy mi vagyunk a frissebbek, de ők érkeznek meccsből. Majd meglátjuk, a frissesség, vagy a meccsritmus számít inkább. Képességeink – úgy gondolom – magasabb szinten vannak és jó munkaetikával fogjuk tudni ezt kamatoztatni” – vélekedett Szilassy Zoltán.

A Gyergyói Hoki Klub többet pihenhetett az elődöntő előtt •  Fotó: Borbély Fanni Galéria

A Gyergyói Hoki Klub többet pihenhetett az elődöntő előtt
Fotó: Borbély Fanni

Az alapszakaszgyőztes Brassói Corona is magabiztosan várja a Budapest Jégkorong Akadémia HC elleni elődöntős párharcot, Strenk Hunor társ-vezetőedző igazi presztízscsatát ígér a két együttes között, ugyanakkor úgy véli, maximálisan felkészültek az újabb próbatételre, és csak egy cél lebeg a szemük előtt: visszahódítani az Erste Liga trónját.

„Örülünk, hogy négy meccsből sikerült lezárnunk a fiatal, lendületes FEHA19 elleni párharcot, így a regeneráción kívül jutott időnk arra is, hogy pár keményebb edzésnapot beiktassunk. Azt gondolom, jól sikerült a felkészülésünk a következő körre, viszont tudni kell, hogy ez teljesen más párbaj lesz, a Budapest Jégkorong Akadémia egy tapasztalt csapat, zsinórban kétszer megnyerték a magyar bajnokságot.

Magabiztosak vagyunk abból a szempontból, hogy jól sikerült a felkészülésünk, illetve kulcsfontosságú, hogy hazai pályán kezdjük az elődöntős szériát, ami plusz magabiztosságot ad.

Ezért dolgoztunk az egész alapszakaszban, hogy első helyen zárjunk, és ezáltal minden párharcban nálunk legyen a pályaelőny. Nyilván ennek akkor van jelentősége, ha esetleg hetedik mérkőzésre is sor kerül” – fejtette ki a Székely Sport érdeklődésére Strenk Hunor, aki nagyban számít hűséges szurkolótáboruk támogatására.

Kapcsolódó

A szakvezető véleménye szerint ugyanakkor nemcsak az szól a barcaságiak mellett, hogy pihentebben várják a kezdést és hazai pályán szinte verhetetlenek, hanem a tapasztalat is.

„Megvannak a tapasztalt játékosaink, viszonylag kevés sérültünk van, szerencsére, azok közül, akik az utóbbi időben bevethetők voltak, mindenki egészséges.

Van annyi rutin a csapatunkban, hogy tudjuk, hogyan kell ebben a szakaszban játszani, teljes mértékben bízom bennük.

Vérbeli presztízscsata lesz a két együttes között, voltak már egymás ellen play-off szériák, komolyabb mérkőzések, az biztos, hogy érzelmekkel teli játék várható. Nyilván egy rájátszás szériában mindkét csapat alaposan felkészül a másikból, tudják, kik azok a kulcsjátékosok, akiket semlegesíteni kell, és ebből adódik, hogy olyanok okozhatnak meglepetéseket, akik mondjuk kicsit hátrébb vannak az összeállításban.

Teltházra számítanak Brassóban, a szurkolók támogatása sokat nyomhat a latban •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Teltházra számítanak Brassóban, a szurkolók támogatása sokat nyomhat a latban
Fotó: Tuchiluș Alex

Az előző párharcunkban például az tetszett a legjobban, hogy érkeztek gólok bőven a második-harmadik, adott esetben a negyedik sortól is, úgyhogy a play-offban az egyéni statisztika annyira nem számít, mindenki egyformán értékes a csapaton belül” – vetítette előre a 35. születésnapját csütörtökön ünneplő szakember.

A 2025–26-os Erste Liga elődöntőjének programja

Első mérkőzés, március 25., szerda

18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC

18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék

Második mérkőzés, március 26., csütörtök

18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC

18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék

Harmadik mérkőzés, március 29., vasárnap

18.40-től Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona

19 órától DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub (M4 Sport)

Negyedik mérkőzés, március 30., hétfő

19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub

20 órától Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona (M4 Sport)

Ötödik mérkőzés (ha szükséges), április 1., szerda

18.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC

18.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék

Hatodik mérkőzés (ha szükséges), április 3., péntek

19.30-tól DVTK Jegesmedvék–Gyergyói Hoki Klub

(később kijelölendő időpontban) Budapest Jégkorong Akadémia HC–Brassói Corona

Hetedik mérkőzés (ha szükséges), április 5., vasárnap

17.30-tól Brassói Corona–Budapest Jégkorong Akadémia HC

17.30-tól Gyergyói Hoki Klub–DVTK Jegesmedvék

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

Közzétették az Erste Liga menetrendjét, csütörtöki meccsnapok is lesznek az új évadban

Ismerjük a 2026–2027-es jégkorong Erste Liga menetrendjét. A sorozat szeptember 18-án rajtol, a 19. idény alapszakaszában 180 mérkőzést rendeznek. Megvan a pontos program.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Antal László: szeretnénk bebizonyítani, hogy helyünk van az Erste Ligában

A Háromszéki Ágyúsok történetük legnagyobb kihívása előtt állnak, a hamarosan rajtoló idényben már az Erste Ligában is bizonyíthatnak. Antal Lászlóval a nyári munkáról, az előttük álló kettős terhelésről és a csapat várakozásairól beszélgettünk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!