Egy évvel ezelőtt is ez a két csapat találkozott egymással a Szuperkupában, akkor simán nyert az FTC, ám most alaposan változott a helyzet. Hiába birtokolta kicsivel többet a korongot a fővárosi együttes, a gólokat a debreceniek lőtték. Az 5. percben Mihalik András nagy sebességgel lekorcsolyázta védőjét, kapu elé tört, elfektette Arany Gergelyt, és a kapus fölött a hálóba emelt. Három perc múlva Jan Dalecky kapott szép passzt, ezzel kilépett, és a bal felső sarokba bombázott.
A DEAC kettős emberelőnyben a kapuvasat találta el, majd az egyik palánk fölötti védőplexi berepedt, és ezért szűk negyedórás kényszerszünet következett.
A második harmadban felpörgött az FTC, emberelőnybe került, ezalatt egyszer a kapuvason csattant a pakk, majd Hetényi Zoltán védett karral. Ám ahogy Oleg Szoszunov - aki 205 centijével a magyar mezőny valaha volt legmagasabb játékosa - visszatért a büntetőpadról, elérte a kivágott korongot, és szólójából Arany lábai között a kapuba lőtt.
A forgatókönyv a záró húsz percre sem változott. Egy kisebb védelmi megingást Révész Marcell használt ki. Az 53. percben szépített a fővárosi gárda, Aku Kestilä lőtt a rövid sarokba balról. A hajrában megint jól védekezett a hajdúsági csapat, a ferencvárosi Tóth Gergő pedig verekedés kezdeményezéséért végleges kiállítást kapott.
Ezzel a DEAC fennállása első Szuperkupa-diadalát aratta. A két együttes pénteken Debrecenben, a bajnoki rajton ismét összecsap.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!