A nagypéntek esti összecsapáson a székelyföldiek szerezték az első gólt a középső játékrészben, de másfél perccel később egyenlített a házigazda. A Ferencváros az utolsó felvonásban fordított, majd az utolsó percekben lőtt egy üres kapus gólt. A párharc hatodik mérkőzésére húsvétvasárnap kerül sor a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.
Fodor Szabolcs, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzés után kiemelte, hogy sikerült megnyerni a páratlan számú meccsét. „Az utolsó párost, a negyediket is megnyertük Csíkszeredában és utána mondtam, hogy akkor van itt esélyünk, ha ugyanúgy küzdünk, hajtunk és ugyanúgy csapatként funkcionálunk, ahogy azt tettük ott kint Csíkban a 4–1-es győzelmünknél.
Azt gondolom, hogy nagyon komoly hokicsemege is volt, mert maga a mérkőzés is szerintem magas színvonalat képviselt. Szóval érdemes kilátogatni ezekre a meccsekre, és még egyszer mondom, nagy lökést adott, hogy ilyen sokan voltak a Fradi-szurkolók” – nyilatkozta Fodor Szabolcs.
A csíki szurkolók a mérkőzés után kifogásolták a játékvezetést, azt hogy a Sportklubnak az első emberelőnyben kétszer kellett betalálnia, hogy legyen egy góljuk, illetve – többek között – azt, hogy a Fradi második gólja az ellenfél korcsolyájáról került be a csíki kapuba. Erről azonban a mérkőzés után nem beszélt Václav Novák, a Sportklub vezetőedzője. „Szerintem jó meccs volt, mindkét csapat harcolt. Sajnálom, hogy kikaptunk, és amit mondani szeretnék az az, hogy a playoffban a legfontosabb a fegyelem. Jó volt a meccs, de a fegyelem még fontosabb” – hangsúlyozta Novák.
A négy nyert párharcig tartó sorozatban összesítésben a Ferencváros vezet 3:2-re. A következő mérkőzést húsvétvasárnap, március 31-én 18.30-tól a Vákár Lajos Műjégpályán rendezik, és ha szükség, akkor a hetedik találkozót kedden, április 2-án este a budapesti Tüskecsarnokban.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!