A bejelentés szerint a első számú hálóőrnek számító Olivier Roy, valamint a válogatott kerettag, a támadó Mihály Ákos szerződést hosszabbított, és egy év távollét után visszatér a védő Josh Atkinson.
A 23 éves, csíkszeredai születésű Mihály Ákos – aki a májusi elit-világbajnokságra készülő magyar válogatottal Lengyelországba utazott – az ötödik szezonját kezdi majd az osztrák ligában. A csatár az előző kiírásban 36 találkozón 10 pontot (6 gól, 4 gólpassz) termelt.
„Nagyon örülök, hogy Székesfehérváron folytathatom a pályafutásomat. Az idei szezonom nem úgy indult, mint ahogy szerettem volna, van bennem hiányérzet az évad kezdetével kapcsolatban. Jövőre célom megmutatni, hogy az év második felében mutatott jó formát tudom folytatni és a csapatot minél több győzelemhez segíthetem” – nyilatkozta Mihály Ákos.
A Hydro Fehérvár AV19 azt már korábban bejelentette, hogy Horváth Dominik kapus mellett már szerződéssel rendelkezik a hátvéd Stipicz Bence, Tim Campbell, Nilsson Henrik és Gleason Fournier is, míg a csatárok közül Hári János Anze Kuralt, Vértes Nátán, Ambrus Gergő, Németh Kristóf, Ambrus Csongor, Terbócs István, Magosi Bálint, valamint Guiallume Leclerc.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!