HIRDETÉS

A Corona feljött a harmadik helyre

A Corona ötgólos győzelemmel hangolt a hétfő esti, Gyergyó elleni rangadóra
Fotó: Alexandra Sanpetru

2019. december 29., 12:35

A Brassói Corona hazai pályán 7–2-re nyert a sereghajtó Vasas ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombati esti mérkőzésén, és ezzel feljött a tabella harmadik helyére.

2019. december 29., 12:35

A brassói gárda az első harmad után még hátrányban volt a sereghajtó ellen, a folytatásban azonban remek helyzetkihasználással fordított, és gyorsan nagy előnyt dolgozott ki. Gólt már nem is kapott a Corona, végül pedig fölényesen nyert.

HIRDETÉS

A címvédő Ferencváros hosszabbításban győzött a tizenegy gólos találkozón a vendég Újpest ellen. A lila-fehérek a mesterhármast elérő Eric Pance vezetésével 3–0-s, 4–3-as és 5–4-es ferencvárosi vezetés után is egyenlíteni tudtak, a ráadásban azonban a zöld-fehérek csapatkapitánya, Nagy Gergő eldöntötte az összecsapást. A hazaiaknál a kanadai Brett Switzer négy gólpasszt adott.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Brassói Corona–Schiller Vasas 7–2 (1–2, 5–0, 1–0).
Gólszerzők: Molnár Zoltán (17.), Bíró Mátyás (24.), Péter Balázs (30.), Cody Fowlie (30.), Steven Zachery Franko (35.), Nelson Armstrong (37.) és Zsók Levente (60.), illetve Szalma Zsolt (11.) és Turbucz Martin Zoltán (18.).

FTC-Telekom–Újpesti TE 6–5 – hosszabbítás után (3–3, 2–1, 0–1, 1–0).

Fehérvári Titánok–Hokiklub Budapest 1–3 (0–0, 0–2, 1–1).

A további program

Vasárnap: 18.30-tól Gyergyói HK–Vasas, 19 órától Debrecen–Dunaújváros.
Hétfő: 18.30-tól Brassói Corona–Gyergyói HK, 19 órától Dunaújváros–Ferencváros, Újpest–Fehérvári Titánok és Hokiklub Budapest–Debrecen.
Péntek (január 3.): 18.30-tól Sportklub–Fehérvári Titánok, 19 órától Újpest–Gyergyó, Hokiklub Budapest–Vasas és Ferencváros–Debrecen.
Szombat (január 4.): 18.30-tól Brassó–Fehérvári Titánok.
Január 5. (vasárnap): 17 órától Brassó–Sportklub, 18.40-től Vasas–Gyergyó, 19 órától Hokiklub Budapest–Újpest.
Január 6. (hétfő): 19 órától Ferencváros–Gyergyó.

A csapatonként 36 mérkőzést jelentő alapszakasz 2020. január 17-én zárul, az alapszakasz után az első öt helyezett a középszakasz felső házában, az utolsó öt pedig a középszakasz alsó házában folytatja.

Erste Liga, 2019–2020-as idény
M GY GYH VH V GK P
1. Csíkszeredai Sportklub 36 26 5 1 4 175–94 89
2. FTC-Telekom 36 22 5 4 5 145–77 80
3. Brassói Corona 36 19 2 5 10 159–119 66
4. Dunaújvárosi Acélbikák 36 20 0 3 13 128–105 63
5. Debreceni EAC 36 18 3 2 13 123–102 62
6. Újpesti TE 36 13 3 5 15 123–134 50
7. Gyergyói Hoki Klub 36 11 5 1 19 96–106 44
8. Fehérvári Titánok 36 10 3 0 23 103–159 36
9. Hokiklub Budapest 36 9 0 5 22 92–151 32
10. Schiller-Vasas HC 36 4 2 2 28 77–174 18

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Nagyon menni akarnak az alapemberek, még két új játékost is igazolhat a Sepsi OSK

További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

`
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Ez is érdekelheti

A székely rangadó helyett a budapesti hokiderbi a tévében

A Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói Hoki Klub csatája helyett az Újpest–Ferencváros összecsapást követhetjük hétfőn este a televízióban a jégkorong Erste Ligából. Tenisz, terepkerékpározás és kosárlabda, valamint angol és olasz foci még a programban.

Szétlövés döntött a csíkdánfalvi Tízesek Kupáján

Hétvégén zajlott a Felcsíki Műjégpályán a 20. alkalommal megszervezett csíkdánfalvi Tízesek Kupája. Az évről évre hagyományosan megszervezett jégkorongtornán az elmúlt húsz esztendőben több mint száz játékos – gyerek, ifjúsági és felnőtt – lépett jégre.

Megragadna az elitben a magyar jégkorong-válogatott

Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya stábjával együtt szeretne olyan történelmi tettet végrehajtani, ami korábban még nem sikerült a nemzeti csapatnak.

A lelkesedés vezette győzelemre a Sportklubot

Ebben a szezonban először nyert a címvédő Brassói Corona ellen a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Ligában. Az erdélyi rangadót követően a két együttes szakvezetője nyilatkozott.

Ez nem kis bravúr a Sportklubtól, Brassóban legyőzte a Coronát

Remek védekezésének és a hajrában nyújtott eredményes támadójátékának köszönhetően a Csíkszeredai Sportklub szombat este győzni tudott a Brassó otthonában, a jégkorong Erste Ligában. Ebben a szezonban először nyertek a Corona ellen.

Több mint száz csíkdánfalvi szerepelt eddig a a falutízesek jégkorongcsatáján

Az év utolsó hétvégéje különleges eseményt tartogat a felcsíki hokikedvelők számára: Csíkkarcfalván rendezik meg a csíkdánfalviak hagyományos amatőr jégkorongtornáját, a falutízesek csatáját.

Rangadó volt a javából a GYHK és a Corona összecsapása – így látták az edzők

A címvédő Brassói Corona fordulatos mérkőzésen, hosszabbítás után 5–4-re győzött az éllovas Gyergyói HK vendégeként a jégkorong Erste Liga csütörtöki játéknapján. Az erdélyi rangadó után az edzők nyilatkoztak.

A hosszabbításban gyűrte le a címvédő a Gyergyói Hoki Klubot

Roppant fordulatos és küzdelmes mérkőzést vívott karácsony másnapján a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona. A rendes játékidő nem hozott döntést, a végén a vendégek örülhetettek.

Egymás ellen játszanak az ünnepek alatt az erdélyi Erste Ligás hokicsapatok

Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Brassóban is lesznek jégkorongmérkőzések az ünnepek alatt, a találkozóknak dupla szorzójuk van, az Erste Liga mellett beszámítanak a román bajnokságba is.

Két játékosa szerződését meghosszabbította a Gyergyói Hoki Klub

A Gyergyói Hoki Klub játékoskerete jelentős részének lejár a szerződése a 2024–2025-ös szezon végén. A gyergyóiak már el is kezdték a csapatépítést a következő idényre, a napokban bejelentették Imre Patrik és Fejes Nándor szerződéshosszabbítását.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!