Mintegy négyszázan voltak kíváncsiak a MET Arénában FEHA19 és a Brassói Corona párharcára. Az első három meccset megnyert vendégek villámrajtot vettek, a 6. percben már két góllal vezettek. A túlélésért jégre lépett fehérvári farmcsapat próbálkozott becsülettel, de nem tudott túljárni Adorján eszén.
A második harmadban többet lőtt kapura a FEHA, az újabb gólokat viszont a vendégek szerezték, így gyakorlatilag itt eldőlt a csata és a párharc sorsa is. Az utolsó harmadban újabb két brassói gól került a közösbe – az első üres kapus találat volt –, így a Corona 6–0-ra nyerte a meccset és söpréssel, 4:0-val jutott az elődöntőbe.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, negyedik mérkőzés:
FEHA19–Brassói Corona 0–6 (0–2, 0–2, 0–2).
Gólszerzők: Molnár Zsombor (5.), Jeremy Douglas Welsh (6.), Jared Michael Van Wormer (27.), Philippe Cornet (37.), Gajdó Balázs (50.), Radim Valchar (51.).
Kapura lövések: 34–38.
Kiállítások: 8, illetve 6 perc.
A párharcot a Corona nyerte, söpréssel, 4:0-val.
Miskolcon négy perc után már kettővel vezetett a házigazda a DEAC ellen, ám sokáig nem örülhetett a fórnak, hiszen nagyon hamar válaszoltak a vendégek, a 10. perc után már 2–2-t mutatott az eredményjelző, az első szünetben már a debreceniek vezettek. A második harmad a kiállításokról és ezek kivédekezéséről szólt, gól viszont egyik oldalt sem esett. Az utolsó játékrészben ment előre a DVTK, és a hajrában egyenlített is.
A miskolci jégcsarnokban jelenlévő mintegy ezer néző lélekben a hosszabbításra készült, amikor emberhátrányba került csapatuk, Usztszinenka ezt hamar kihasználta és eldöntötte a meccset, ezzel összesítésben egyenlített a DVTK. Folytatás szerdán 19.30-tól Debrecenben.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, negyedik mérkőzés:
DVTK Jegesmedvék–DEAC 3–4 (2–3, 0–0, 1–1).
Gólszerzők: Eriks Zohovs (2.), Brodi Ripken Stuart (4.), Lauri Johannes Karmeniemi (55.), illetve Bukor Rajmund (8.), Mihalik Gergő (10.), Vlagyiszlav Kulesov (20.), Nyikita Usztszinenka (60.).
A párharc állása: 2:2.
Viharosan indult a meccs a Vasas Jégcentrumban, két perc alatt mindkét csapat bevette ellenfele ketrecét, majd egymást érték a kiállítások, több gól viszont nem esett a játékrészben. A kemény csata a második játékrészben is folytatódott, a BJA pedig emberhátrányban tudta megszerezni a vezetést. Előnyét több mint húsz percen át tudta őrizni, az újpestiek az 55. percben egyenlítettek.
Ezután a hazaiak kivédekeztek egy újabb emberhátrányt, így jöhetett a ráadás. Ez közel kilenc percig tartott, amikor ismét emberelőnybe került az Újpest és ezt a fórt már kihasználta, Luciani eldöntötte a meccset, csapata pedig összesítésben egyenlített. Folytatás szerdán 19 órától az Újpesti Jégcsarnokban.
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, negyedik mérkőzés:
Budapest Jégkorong Akadémia HC–Újpesti TE 2–3 – hosszabbítás után (1–1, 1–0, 0–1, 0–1).
Gólszerzők: Weidemann Márk (2.), Novotny Dominik (34.), illetve Anthony Pat Luciani (1., 70.), Vértes Nátán (55.)
A párharc állása: 2:2.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!