Miután a két csapat az alapszakaszt az első, illetve a második helyen zárta, a zöld-fehérek 89, a kék-sárgák 83 pontot gyűjtve, elmondható, hogy az a két csapat jutott a döntőbe, amelyek az egész szezon során a legkonzisztensebb teljesítményt tudták nyújtani.
Miután a Fradi 4–1-es összesítéssel, a Corona 4–2-vel búcsúztatta a Debrecent, illetve a miskolciakat, mindketten hatmeccses elődöntőt vívtak, ahol a Ferencváros a Sportklubot ejtette ki még sokáig vitákat gerjesztő párharcban, míg a Brassó összességében megérdemelten győzte le a címvédő gyergyóiakat.
Az alapszakaszban az egymás elleni mérlegük Arany Gergelyéknek kedvezőbb, három Fradi-győzelem született egy Valcharék egy sikerével szemben.
Azonban az alapszakaszban elért eredmények a rájátszásban semmit sem számítanak. A döntő kimenetele megjósolhatatlan.
Igazából csak egy dolog lenne óriási meglepetés: ha valamelyik fél simán söpréssel nyerné meg a trófeát. Jóval nagyobb az esély azonban arra, hogy 6 vagy akár 7 mérkőzésig is eltart a pénteken este induló Erste Liga aranycsatája.
Mivel a Ferencvárosé a pályaelőny, az első két meccsre Budapesten, a Tüskecsarnokban kerül sor, majd a jövő hét elején Brassóban folytatódik a párharc.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
A Sepsi OSK két kézdivásárhelyi reménysége is számot adhatott tudásáról a Buftea Labdarúgó Központban az U14-es korosztály számára szervezett kiválasztón. A sepsiszentgyörgyiek egy másik tehetsége pedig már pályára is lépett az U15-ös válogatottban.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!