Elhalasztott mérkőzést pótoltak vasárnap délután a teremlabdarúgó 1. Ligában. A székelyudvarhelyi sportcsarnokban a helyi Futsal Klub a Csíkszeredai Imperial Wet együttesét látta vendégül. A párharcnak különösebb tétje nem volt egyik gárda sem tudott javítani jelenlegi helyezésén, azaz tudták, hogy a rájátszás felsőházába a negyedik, illetve a második pozícióból jutnak.
Egy-egy gólszerzési lehetőséggel indult a találkozó, az 5. percben az FK két ízben is megszerezhette volt a vezetést, előbb Bálint, majd Tankó ziccerét hárította a kapus.
A 9. percben az Imperial Wet zörgette meg először a hálót: Covaci passzolt az üresen hagyott Pânzarunak, aki közelről nem hibázott (0–1).
A csíkszeredaiak irányították a találkozót, veszélyesebbek voltak, Lașcu kétszer is növelhette volna az előnyt. A 16. perc két találatot is hozott, előbb egy szép ellentámadást góllal zárt az FK, Tankó tálalt Bálint elé, akinek csak be kellett pöccintenie. A válasz pillanatok alatt érkezett, Küsmödi távoli lövésére későn érkezett le Grigoraș, így a kezei között becsorgott a játékszer (1–2).
A második játékrész Gálfi távoli löketével kezdődött, a felső kapufán csattant, aztán Kerestély húzott el a szélen, tízről küldte a kimozduló hálóőr mellett a bal alsóba (2–2).
Sokkal aktívabb volt ezen játékrész első felében a fiatal udvarhelyi csapat, a 27. percben időt is kért az ellenfél edzője, Gherman, hogy felrázza tanítványait, valamint, hogy taktikai szempontból is változtasson: a vészkapusos támadást alkalmazta.
A húzás elsőre bejött, Iszlai spiccelte a léc alá a játékszert. Csakhogy, egy labdaszerzést követően Bálint a saját térfeléről ívelte az üres kapuba, így a 32. percben ismét egyenlő volt (3–3).
Iszlai volt a kapus nélküli játék gólfelelőse, még egyet bevágott, 3–4 után pedig már nem folytatták a csíkiak ezt a taktikát.
A végjátékban az FK Udvarhelyen volt a sor, hogy meghúzza a vészkapusos játékot, nem jött össze a gólszerzés, így érvényesült a papírforma.
A futsal élvonal rájátszása február elején kezdődik, addig a román válogatott Eb-selejtezőt játszik.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 12. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Csíkszeredai Imperial Wet 3–4 (1–2).
Gólszerzők: Bálint Andor (16., 32.), Kerestély József (21.), illetve Adrian Pânzaru (9.), Küsmödi Tamás (16.), Iszlai Richárd (30., 34.).
FK: Grigoraș – Szécsi, Kedei, Balázsi, Bálint. Játszott még: Tankó, Kerestély, Csomor, Hegyi, Gálfi, Balázs. Edző: Jakab Zoltán.
Imperial Wet: Cardei – Matei, Pânzaru, Covaci, Lașcu. Játszott még: Uhelliton, Duque, Küsmödi, Miklós, Iszlai. Edző: Cosmin Gherman.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!