Mánya Szabolcs gólja is bekerült a 14. forduló öt legszebb találata közé a futsal NB I-ben. A ScoreGoal Kecskemét székelyföldi csapatkapitánya pár napja a Nyírgyulaj Futsal elleni bajnokin már az első percben betalált.
Nem is akármilyen szólóval tette ezt, a sajtát térfeléről indulva az oldalvonalnál helyben hagyta ellenfelét, majd egy elhúzós csellel a kapust is becsapva, ballal a hosszú sarokba gurított.
A maksai futsalos öröme nem lehetett teljes a mérkőzés után, mivel csapata 6–3-ra kikapott, Mányát ráadásul kiállították a második játékrészben.
A nyírségieknél a székelyudvarhelyi Tifán Tamás is eredményes volt a találkozón, a székely játékosok közül a hazaiaknál Bíró Attila és Hadnagy István, a vendégeknél Szőcs László és Tamás Róbert-Levente játszott még, míg Csoma Alpár sárga lapos eltiltás miatt hagyta ki a meccset.
A mérkőzés teljes összefoglalója, reakciókkal itt tekinthető meg.
A felsőházi rájátszásért küzdő Kecskemét harmadik a tabellán, míg a jelenleg nyolcadik biztosan az alsóházban folytatja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!