Vasárnap délután az eddig százszázalékos mutatóval rendelkező Futsal Klub Székelyudvarhely idegenben, a szintén veretlen Dévai Autobergamo otthonában lépett pályára. A Jakab Zoltán által felkészített csapat a Farkas – Szécsi, Balázsi, Bálint, Kedei kezdősorral indította a párharcot, a meccs során még játélehetőséget kapott Miklós, Tankó, Kerestély, Kanyó és Gálfi.
Érződött, hogy nagy volt a tét, hiszen a két fél nem esett egymásnak, inkább mezőnyben adogattak az elején. Egy szöglet után a 6. percben a Hunyad megyeiek kezdték el a gólgyártást, amire gyorsan válaszolt a székelyföldi gárda, a 8. percben Kedei pöccintett be közelről egy kapusról kipattanó lövést (1–1).
A szünet előtt gyorsultak fel az események, igaz, hogy az FK-t ekkor alaposan faképnél hagyta Fortuna istennő: kétszer is öngólt jegyezhettünk fel. Kanyó egy baloldali támadást követően a jobb alsóba bombázta, ezzel alakult ki a 3–2-es félidei eredmény.
A második felvonásban motiváltabban jött ki az Autobergamo, a 25. percig 5–2-re módosította az állást, igaz, hogy gyorsan kigyűjtötte csapathibáját is.
A 29. percben Bálint kisbüntetőt végezhetett el, amit elemi erővel a bal felsőbe lőtt. Kanyó kapufája után visszaállt a háromgólos különbség (6–3).
Mindent egy lapra feltéve, a kapust mezőnyjátékosra cserélve rohamozta a végjátékban a dévaiak kapuját az udvarhelyi együttes. Balázsi két találatával a 37. percben megcsillant a remény, hogy ponttal térnek haza (6–5).
A házigazdák időt kértek, ez pedig döntő volt: két passzt követően 7–5-re módosították az eredményt. Erre az FK már csak eggyel tudott válaszolni, így 7–6-ra kapott ki az egyik riválisa pályáján az udvarhelyi futsalcsapat.
Az FK botlása egyben azt is jelentette, hogy lecsúszott a tabella harmadik helyére, miután a címvédő Galaci United nyert.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 6. forduló:
Dévai Autobergamo–FK Székelyudvarhely 7–6 (3–2).
A vendégek gólszerzői: Bálint Andor és Balázsi Attila 2-2, Kedei Barna, Kanyó Szilárd.
| 2021. 10. 17. 18:00 | Dévai Autobergamo Déva | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 7-6 |
| 2021. 10. 17. 18:00 | Galaci United Galac | Luceafărul Buzău Luceafărul | 8-2 |
| 2021. 10. 19. 18:00 | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | Temesvári CFR Temesvári CFR | 2-4 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 5 | 4 | 1 | 0 | 44-9 | 13 |
2 | Dévai Autobergamo Déva | 5 | 4 | 1 | 0 | 21-16 | 13 |
3 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 5 | 4 | 0 | 1 | 30-18 | 12 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 6 | 3 | 0 | 3 | 31-17 | 9 |
5 | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | 5 | 1 | 0 | 4 | 24-29 | 3 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 5 | 1 | 0 | 4 | 20-25 | 3 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 5 | 0 | 0 | 5 | 8-64 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!