Hirdetés

Vége a vakációnak a VSK Székelyudvarhely futsalcsapatánál

Túl van már az új esztendő első edzésin a VSK Székelyudvarhely
Fotó: Facebook/VSK Udvarhely

Megkezdte a téli felkészülést a VSK Székelyudvarhely teremlabdarúgócsapata. Jakab Zoltán irányításával a felnőtt és az U19-es együttes közösen dolgozik.

Ezen a héten már három foglalkozáson van túl a székelyföldi együttes, a futsal élvonalban az elsőként vágott neki a munkának a pihenőt követően. Jelenleg 15 játékos vesz részt az edzéseken, amelyeket a városi sportcsarnokban tartanak.

Hirdetés

Az első tétmérkőzésig még több mint egy hónap van hátra. A naptári év a Román Kupa első fordulójával indul majd, ennek sorsolása január 14-én lesz.

A tréningek helyben zajlanak, a keret összetétele nem változott a téli szünetben. Visszatért a sérüléssel bajlódó Boga Bence, megkezdte az edzéseket, fokozatosan kapcsolódik vissza a munkába.

•  Fotó: Facebook/VSK Udvarhely Galéria

Fotó: Facebook/VSK Udvarhely

A bajnokság alapszakasza február közepén folytatódik. A VSK Udvarhely jelenleg a tabella hatodik helyén áll, és matematikailag már kevés az esély arra, hogy a hátralévő két fordulóban ledolgozza hátrányát és odaérjen a negyedik pozícióba, amely felsőházi rájátszást érne.

Az U19-es gárda megnyerte a csoportkört, ők az Elit Ligába, azaz a legjobb nyolc közé jutottak. Február elején kezdik el a hivatalos mérkőzések sorát.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Mutatjuk, mikor kezdődnek az Erste Liga negyeddöntői

A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.

Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

`
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Krónika

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

Főtér

Valós riport a nagyváradi premontrei apát elhalasztott kilakoltatásáról

Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.

Ez is érdekelheti

Győztest avatnak a Hargita megyei futsalbajnokságban

Vasárnap Szentegyháza ad otthont az idei Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntő tornájának. A küzdelemsorozat fináléjában nyolc csapat két csoportban, majd az egyenes kieséses szakaszban méri össze erejét.

Felosztják a mezőnyt, a pontokat elfelezik, ilyen lesz a futsalélvonal rájátszása

Az alapszakaszt követően az első négy a felsőházban, a többiek az alsóházban folytatják. Még hosszú az út a döntőbe kerüléshez.

Végig vezetett az Udvarhely ellen a futsalderbin a Sepsi-SIC

Látványos, gólokban gazdag mérkőzést hozott a Sepsi-SIC és a Székelyudvarhelyi VSK összecsapása a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának zárófordulójában. A háromszéki klub gyorsan jelentős előnyre tett szert, és végül simán nyert.

Összefoglaló a székelyudvarhelyi kupagyőzelemről (videóval)

A Marosvásárhelyi VSK és a Székelyudvarhelyi VSK játszotta az U19-es futsal Román Kupa döntőjét. Ádáz küzdelemben utóbbiak emelhették magasba a trófeát a legvégén.

Az udvarhelyiek megszakították a vásárhelyiek uralmát az ifi futsalosoknál

Fordulatos, gólgazdag döntőben hétfőn kora este a Székelyudvarhelyi VSK legyőzte a címvédő Marosvásárhelyi VSK-t az U19-es teremlabdarúgó Román Kupa fináléjában, megszakítva riválisa döntős győzelmi sorozatát.

Hazai diadal Csíkszentsimonban, lezárult a megyei futsalcsoportkör

Rekordszámú, húszcsapatos mezőnnyel zajlott a 2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság csoportköre. Az utolsó, csíkszentsimoni tornán a házigazdák diadalmaskodtak, és ezzel kialakult a szentegyházi nagydöntő nyolcas mezőnye.

Csak a szokásos: Udvarhely–Vásárhely döntő lesz az U19-es futsal Román Kupában

A Marosvásárhelyi VSK és a Székelyudvarhelyi VSK is a hajrában biztosította be helyét az U19-es teremlabdarúgó Román Kupa döntőjében, így zsinórban harmadszorra is ez a két együttes csap össze a fináléban.

Húszgólos különbséggel győzött, bejutott a felsőházba a marosvásárhelyi futsalcsapat

A várakozások szerint fölényesen győzött a sereghajtó ellen a Marosvásárhelyi VSK, amely bebiztosította helyét a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában.

A Marosvásárhely nyerte a székelyföldi ifi futsalderbit, a Székelyudvarhely is továbbjutott

Szombaton a negyeddöntőket rendezték Marosvásárhelyen a teremlabdarúgó U19-es Román Kupa Final 8-ban. Nagy csatát hozott a házigazdák és a Sepsi-SIC közötti párharc.

A háromszoros kupacímvédőt taszítaná le a trónról a Sepsi-SIC, vagy a VSK Székelyudvarhely

Szombattól hétfőig a marosvásárhelyi sportcsarnok ad otthont az U19-es korosztály teremlabdarúgó Román kupa nyolcas döntőjének. A háromszoros címvédő, a helyi VSK mellett ott van még a Sepsi-SIC és a VSK Székelyudvarhely is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!