„Szőcs László visszatért a válogatottból, viszont nem tudott edzeni. Térdfájdalmakra panaszkodik, de remélhetőleg a meccsig felépül. A többiek játékra készen állnak” – közölte Jakab Zoltán edző, aki kifejtette, hogy bár ez a City’us már nem hasonlítható össze a tavalyi bajnok együttessel, Vásárhelyen komoly hagyománya van a futsalnak, most sem kell lebecsülni a csapatukat.
„Nyerni megyünk, két meccs alatt eldöntenénk a párharcot, hogy több időnk legyen pihenni az elődöntőre. Természetesen az a célunk, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé, és legalább a kisdöntőben győzzünk”
– fogalmazott Jakab, akitő megtudtuk azt is, hogy a második meccset minden bizonnyal április 23-án, vasárnap rendezik az udvarhelyi sportcsarnokban.
A pontvadászatban mindkét meccset az FK nyerte: az őszi odavágón 9–5-re győztek Marosvásárhelyen, a tavaszi visszavágón pedig 9–2-re hazai közönség előtt.
Szurkolói busz Vásárhelyre
A kedden 18 órakor kezdődő összecsapást nem közvetíti a televízió, de az udvarhelyi klub szurkolói buszt indít Marosvásárhelyre: A mérkőzés napján, április 18-án, kedden 15 órakor indul a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok parkolójából. „Jelentkezni a helyszínen lehet, a szállítási költséget az FK vállalja fel” – írja felhívásában az udvarhelyi csapat.
Az alapszakaszgyőztest fogadja a Sepsi Futsal
Nyolcadikként végzett a ranglistán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal, mely így az alapszakaszgyőztes Galaci United csapatával küzd meg a továbbjutásért. Először a háromszéki együttes otthonában csapnak össze szerdán 18 órai kezdettel, majd a Duna menti városban játszanak.
A bajnokságban előbb Galacon csaptak össze, és a hazaiak nehezen, de nyertek 6–2-re, a szentgyörgyi visszaávágón viszont könnyedén begyűjtötte a három pontot a United.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, negyeddöntő, első mérkőzések:
Jászvásári Pol CSM–Dévai Autobergamo (szombat, 16 óra),
Marosvásárhelyi City’us–FK Székelyudvarhely (kedd, 18 óra, ligeti sportcsarnok),
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Galaci United (szerda, 18 óra, Szabó Kati Sportcsarnok),
Dunărea Călărași–Temesvári Informatica (szerda, 18 óra, Digi Sport 4).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!