Hirdetés

Változások az Imperial Wet keretében

Edzésben az Imperial. A vezényszavak portugálul hangzottak el
Fotó: Gecse Noémi

2018. augusztus 02., 19:46

Elkezdte felkészülését a román teremlabdarúgó 1. Liga új idényére a Csíkszeredai Imperial Wet. A keddi első edzést az Erőss Zsolt Arénában tartotta az új tréner, Kito Ferreira.

2018. augusztus 02., 19:46

Három új játékos érkezett a csíki csapathoz az elmúlt időszakban. Korábban úgy állt a helyzet, hogy az együttesnél marad Rui Duarte kapus, viszont családi okokra hivatkozva mégsem vállalta a folytatást.

Egy másik portugál hálóőr váltja őt, a 28 esztendős Pedro Meireles Coco, aki a Carrazedo Montenegro (portugál élvonalbeli együttes) csapatától érkezik. Korábban ugyancsak hazájában játszott, más kluboknál.

Hirdetés

Paulo Pinto sem vállalta, hogy még egy idényt lehúzzon az Imperial Wetnél. És bár bejelentették két új szerzemény érkezését, Rodrigo Taverna családi okok miatt lépett vissza, Carlos Anos-t nem engedte el a korábbi csapata, mivel érvényes szerződése volt.

Szerencsére gyorsan sikerült pótolni a teremfocisokat, a 30 éves Daniel Ramos, illetve a 35 esztendős Nandinho, azaz Fernando Manuel Silva Leal érkezik. Eddigi pályafutásuk során mindketten csak Portugáliában játszottak, ám utóbbi 12 alkalommal magára húzhatta a portugál válogatott mezét.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A felkészülés első felében, augusztus 10. és 12. között Hunyad megyében, a Vár-kupával díjazott (Cupa Cetății) tornán vesznek részt a csíkiak. A rangos nemzetközi viadal házigazdája, a Dévai Autobergamo és a csíki csapat mellett az izraeli bajnok Maccabi Nahalat Yitzhak Tel-Aviv és a magyar bajnoki ezüstérmes Berettyóújfalvi MVFC lép majd pályára.

A román teremlabdarúgó 1. Liga új idényével kapcsolatosan sok a kérdőjel, a Dunărea Călărași, a Jászvásári CSM és a bajnok Temesvári Informatica még nem nevezett be a pontvadászatba. A szakszövetség a július 31-ei határidőt kitolta augusztus 17-ére.

A Csíkszeredai Imperial Wet kerete

Kapusok: Dospnescu Gică, Bíró Zsolt, Paltán Roland, Pedro Meireles Coco.
Mezőnyjátékosok: Alvaro, Balog Zsolt Zalán, Cezar Ribeiro, Dobri Norbert, Daniel Ramos, Diego Fogaca, Fernando Manuel Silva Leal (Nandinho), Mario Duque Velasco, Nuninho Vially, Paulo Ferreira, Szőcs László, Tankó Levente.
Szakmai stáb: Kito Ferreira – vezetőedző; Jorge „Xana” Branco – kapusedző, Mikó László – masszőr.

Kovács Boróka

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!