
Nagy érdeklődés övezte a csütörtök esti összecsapást a marosvásárhelyi sportcsarnokban, ahol az öt székelyföldi játékost a soraiban tudó házigazda több mint 1400 néző előtt lépett pályára.
Az elején mindkét oldalon adódott gólszerzési lehetőség, majd a házigazdák átvették az irányítást, és veszélyes támadásokat vezettek. A dánok védelme azonban jól tömörült, vagy a védők, vagy a kapus blokkolta a lövéseket. A játék képével ellentétben a skandináv együttes szerzett vezetést a 8. percben, amikor egy rögzített helyzet után Mads Falck talált be. Kevéssel ezután Daniel Araujo egyenlíthetett volna, de kihagyta a ziccerét.

Sokat mégsem kellet várni a hazai találatra, a 10. percben szöglet után székelyföldi játékosok hozták össze az egyenlítést, Mánya Szabolcs lekészítését Hadnagy István lőtte a hálóba. Rögtön ezután fordított is Kacsó Endre szövetségi kapitány csapata, kezezés miatt megítélt büntetőből Felipe Oliveira góljával volt eredményes.
A dánok átvették a kezdeményezést és hamar válaszolhattak volna, Petrișor Tonitănak kellett védenie. A szünet előtt kijött a szorításból a romániai csapat, Paulo Ferreira és Hadnagy helyzeténél is hárított a vendégkapus. Kevéssel a szünet előtt betalálták a skandinávok, de Ayoub Sorensen kézzel juttatta a hálóba a labdát, így érvénytelenítettek a találatát.

A második félidő Octavien Cireș nagy helyzetével kezdődött, majd ismét a házigazda uralta a játékot, Araujo és Fereira próbálkozásai veszélyesek voltak, de nem sikerült növelni az előnyt. Ezt követően kiegyenlítették a játékot a dánok, Toniță két nagy lehetőségnél is megakadályozta az egyenlítést. A támadásépítésnél viszont nagyot hibáztak, a 30. percben Hadnagy csípett el egy labdát a középpályán és mivel a kapus is kint volt, az üres kapuba gurított.
Ezután nem húzódtak vissza a hazaiak, többször is közelebb voltak a negyedik találathoz. Az utolsó öt és fél percre lehozták kapusukat a dánok, de tehetetlenek voltak támadásban. A védekezésükre pedig nem figyeltek kellőképpen, ezt kihasználva Hadnagy István harmadik góljával végleg eldőlt a párharc.
A székelyudvarhelyi játékos, aki jelenleg a Kecskeméti Futsalt erősíti itt még nem állt le, a 39. percben ezúttal a saját térfeléről lőtt az üres kapuba, ezzel már mesternégyest szerzett.

A végén az utolsó két székelyföldi játékos is lehetőséget kapott, Bálint Andornak távoli lövésénél meg is volt az esélye a gólszerzésre. Az utolsó másodpercekben a dánok kapusa kiállíttatta magát, miután szabálytalankodott Oliveirával szemben, de ez már nem számított.
A romániai válogatott 5–1-re magabiztosan győzött, a mérkőzés végén pedig a szurkolótábor magyar része a Szép volt fiúk rigmussal köszönte meg a teljesítményüket. A játékosok számára pénteken regeneráció következik, majd szombaton folytatják a felkészülést, és vasárnap utaznak el Finnországba, ahol kedden találkoznak a másik, jóval erősebb skandináv ellenféllel.

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!