Nagyjából ezer ember előtt csapott össze a két együttes, a vendégek szurkolói pár perces késéssel érkeztek meg a lelátókra. Az FK ekkor már 2–0-ra vezetett, Szőcs László, majd Bíró Attila vette be a csíki kaput.
Az Imperial Wet játékosai keményen, sokszor a szabálytalanság határán játszottak, ez pedig nem tetszett a házigazdának.
Mindezek ellenére megdolgoztatták Victor Martint, a 13. percben pedig Bíró másodszor is mattolta.
Jakab Zoltán próbálta forgatni a játékosokat, ám főleg az első sor játszott az FK-nál, míg a vendégeknél sorcseréket alkalmazott Szőcs Loránd edző-játékos. A lelátókon nagyszerű hangulat uralkodott, egymásnak válaszolgatott a két tábor. A szünet előtti hajrában kimaradt pár veszélyes csíki helyzet, gólhoz az FK állt közelebb, ám Mánya kisbüntetőjét Martin megfogta.
Térfélcsere után 19 másodperccel összejött a szépítés, a csíkiak Szőcs Lászlója fejjel vette be Grigoraș kapuját.
Nem kellett sokat várni a válaszra, a 23. percben Szécsi lőtt laposan a hálóba. A folytatásban inkább az Imperial Wet uralta a játékot, Birtalan révén pedig ismét közelebb férkőzött.
A hazaiaknál visszajött az első sor, a vendégeknek pedig többször is a gólvonalról kellett tisztázniuk. A hajrában potyogtak a gólok, a hazaiak részéről Miklós és Szécsi talált be (Mánya kisbüntetőjét ezúttal is kivédte Martin), az Imperial Wet pedig Birtalan csodálatos, illetve Tankó okos góljával válaszolt, az eredmény 7–4 lett az FK javára.
A mérkőzés végén a közönség két hatalmas székely zászlót kifeszítve elénekelte a székely himnuszt.
A csíkiak vasárnap este nyolc órakor a Temesvári Informaticát fogadják, míg az FK jövő hétfőn 18.30-tól a Galaci United vendége lesz.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 7. forduló:
FK Székelyudvarhely–Csíkszeredai Imperial Wet 7–4 (3–0),
gólszerzők: Szőcs (2., 25.), Bíró (4., 13.), Szécsi (23., 37,), Miklós (36.), illetve Szőcs II. (21.), Birtalan (30., 36.), Tankó (39.).
FK: Grigoraș – Mánya, Szőcs László, Szécsi, Bíró. Játszott még: Kanyó, Csala, Máté, Miklós, Hadnagy.
Imperial Wet: Martin – Dobra, Birtalan, Szőcs László II., Tankó. Játszott még: Bíró – Pavel, Szőcs Loránd, Kovács, Arama.
További mérkőzések:
Marosvásárhelyi City’us–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 4–2 (2–0)
Dunărea Călărași–Jászvásári CSM Poli 3–3 (2–1)
Temesvári Informatica–Dévai Autobergamo (kedd, 18)
A Resicabányai Muncitorul–Galaci United meccset elhalasztották.
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dévai Autobergamo | 18 | 15 | 3 | 0 | 146–25 | 48 |
| 2. | Galaci United | 18 | 15 | 1 | 2 | 109–32 | 46 |
| 3. | Temesvári Informatica | 18 | 12 | 3 | 3 | 101–40 | 39 |
| 4. | FK Székelyudvarhely | 18 | 11 | 2 | 5 | 131–71 | 35 |
| 5. | Dunărea Călărași | 18 | 8 | 3 | 7 | 70–67 | 27 |
| 6. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 7 | 3 | 8 | 91–75 | 24 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 18 | 7 | 3 | 8 | 80–72 | 24 |
| 8. | Resicabányai Muncitorul | 18 | 3 | 0 | 15 | 50–174 | 9 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 18 | 1 | 0 | 17 | 30–137 | 3 |
| 10. | Marosvásárhelyi City’us* | 18 | 2 | 0 | 16 | 35–150 | -2 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!