HIRDETÉS

Udvarhelyi gólokkal nyert a futsalválogatott

Kedei Barna (fekete mezben) találatai jelentették a diadalt
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. szeptember 27., 12:24

Az új szövetségi kapitánnyal a fedélzeten két tesztmérkőzést játszott a román teremlabdarúgó-válogatott. Az elmúlt hétvégén az ukrán nemzeti együttessel csaptak össze, osztozkodtak a győzelmeken.

2021. szeptember 27., 12:24

Szombaton és vasárnap Besztercén lépett pályára a Kacsó Endre által irányított román futsalválogatott – ez volt a szakember első két találkozója a kispadon. A marosvásárhelyi tréner összesen hét székelyföldi játékost hívott be a keretébe.

HIRDETÉS

Az első mérkőzésen a házigazdák 2–1-re nyertek, mindkét találatot az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgója, Kedei Barna jegyezte. „Ahhoz képest, hogy nem voltam sokat a pályán, összesen kilenc percet töltöttem a játéktéren, lőttem két gólt, jól játszottam, így elégedett lehetek” – értékelt megkeresésünkre a játékos. Hozzátette, remek volt végig a hangulat a válogatottban:

Ezúttal fiatalos lendületet kapott a csapat, több újonc is bemutatkozhatott, két nagyon jó mérkőzés volt ez, hogy lássuk, hol tartunk, milyen a keret. Persze, még van ahová fejlődnünk”.

A vasárnapi összecsapáson már visszavágott az ellenlábas, 4–0-ra nyert.

A román válogatott legközelebb novemberben játszik mérkőzéseket, akkor Grúziába utaznak.

A román futsalválogatott kerete az ukránok ellen
kapusok: Andrei Dinicuță (Dévai Autobergamo), Teodor Lungu (Temesvári CFR), Andrei Grigoraș (FK Székelyudvarhely);
mezőnyjátékosok: Kedei Barna, Bálint Andor, Balázsi Attila (mind FK Udvarhely), Daniel Duda (Futsal Giorgione), George Lepădatu (ASD Active Network), Adrian Pânzaru, Iszlai Richárd, Küsmodi Tamás (mind Dévai Autobergamo), Paulo Ferreira (Cardoso), Mánya Szabolcs, Hadnagy István (mindketten Kecskemét), Octavian Cireș, Robert Crișan (mindketten Galaci United).
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Épphogy elcsípte az utolsó Eb-pótselejtezőt érő helyet a romániai futsalválogatott

A vezetést ugyan megszerezte, de végül nem tudott meglepetést okozni a romániai futsalválogatott a csoportelső Ukrajna ellen. A vereség ellenére Kacsó Endre együttese megőrizte pótselejtezőt érő helyét és tovább küzdhet az Európa-bajnoki részvételért.

A szépítésnél többre nem futotta a romániai futsalválogatottól

Elveszítette a Németország elleni idegenbeli mérkőzését a romániai teremlabdarúgó-válogatott a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

Javarészt székelyföldi játékosokkal vágnak neki az Eb-selejtezők utolsó két mérkőzésének

Kacsó Endre szövetségi kapitány kihirdette keretét a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre. Nem történt meglepetés: a legtöbb játékost továbbra is a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK adja a romániai teremlabdarúgó-válogatottnak.

Székely játékosokkal teletűzdelt kerettel vág neki az Eb-selejtezőnek az U19-es futsalválogatott

A román U19-es ifjúsági futsalválogatott csütörtökön délután megkezdi szereplését az Európa-bajnokság selejtezőjének 1. csoportjában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több székelyföldi klub játékosát hívta be a keretbe.

Második meccsén sem tudta megzörgetni Georgia hálóját a romániai futsalválogatott

Két felkészülési mérkőzéssel hangolt az Európa-bajnoki selejtezők folytatására a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre legénysége kedden este újabb vereséget szenvedett el Georgia ellen, ráadásul még csak szépíteni sem sikerült.

Gólképtelen volt az első georgiai felkészülési meccsén a romániai futsalválogatott

Az Európa-bajnoki selejtezők folytatására hangoló romániai teremlabdarúgó-válogatott ezekben a napokban két felkészülési mérkőzést játszik idegenben Georgiával. Az első tesztmeccsen vasárnap délután kétgólos vereséget szenvedtek a házigazdáktól.

Továbbra is székelyföldi játékosokra építenek a romániai futsalválogatottban

Két felkészülési mérkőzést játszik a csapat a napokban Georgia ellen, Kacsó Endre szövetségi kapitány pedig kihirdette a Tbiliszibe utazó 14 fős keretet. A legtöbb játékost a Futsal Klub Székelyudvarhely adja.

Belealudt a Ciprus elleni meccsbe, majdnem ráfázott a romániai futsalválogatott

Három góllal vezetett a több székelyföldi játékost a keretében tudó romániai teremlabdarúgó-válogatott a nicosiai Eb-selejtezőn. Egyenlített a házigazda, a hajrában szerezte meg a pontokat Kacsó Endre együttese.

Könnyed ujjgyakorlat a futsalválogatottnak

A teremlabdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének legkönnyebb hazai meccse várt a romániai válogatottra, pénteken este Marosvásárhelyen Ciprus legjobbjait fogadta.

A székelyföldi klubok és a címvédő adja az egész futsalválogatottat

Ráadásul a szakmai stáb is székelyföldi, Kacsó Endre szövetségi kapitány kijelölte keretét a soron következő teremlabdarúgó Eb-selejtezőkre, a Ciprus elleni párosmeccsre. A hazainak Marosvásárhely lesz a házigazdája.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!