A Galaci United már a negyedik, a Futsal Klub Székelyudvarhely pedig a legutóbbi, az ötödik forduló után bebiztosította helyét a futsal 1. Liga döntőjében. Mindkettőnek akkora az előnye a harmadik helyezett Marosvásárhelyi VSK-val szemben, hogy már a hátralévő négy játéknapon ezt matematikailag sem tudja behozni a Maros megyei együttes.
Így két kérdés maradt hátra a play-off soron következő négy fordulójában:
melyik csapat szerzi meg a döntőbeli pályaelőnyt, illetve kié lesz a bronzérem.
Az előbbié az lesz, aki az első helyen zár a kilencfordulós rájátszást követően, utóbbié pedig az, aki a harmadik lesz.
Tehát, a Galac és a Székelyudvarhely harcol az első helyért, hogy kié lesz, valószínűleg az egymás elleni rangadón dől majd el. A címvédő hárompontos előnyben van a székelyföldiekkel szemben, tehát, az FK-nak le kell győznie őket azon a meccsen, amelyet a United otthonában rendeznek.
A dobogó alsó fokáért a Marosvásárhely és a Sepsiszentgyörgy verseng. Előzőnek eléggé nagy az előnye, nyolc ponttal vezet, így nagy valószínűséggel a háromszékiek lecsúsznak a bronzéremről.
A rájátszás felsőháza szünetet tart a válogatott Eb-selejtezői, illetve a Román Kupa négyes döntője miatt. Legközelebb április utolsó hétvégéjén rendeznek újabb fordulót, akkor a hatodik játéknap mérkőzéseit játsszák.
Galaci United:
Marosvásárhely (otthon),
Sepsi-SIC (otthon),
FK Udvarhely (otthon),
Marosvásárhely (idegenben).
Az FK Székelyudvarhely:
Sepsi-SIC (otthon),
Marosvásárhely (otthon),
Galac (idegenben),
Sepsi-SIC (otthon).
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 5 | 3 | 2 | 0 | 29-13 | 50 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 5 | 3 | 2 | 0 | 17-7 | 47 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 5 | 1 | 0 | 4 | 9-27 | 31 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 5 | 1 | 0 | 4 | 15-23 | 23 |
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!