Kedden délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizedik fordulójában a VSK Székelyudvarhely idegenben, a Dévai Autobergamo otthonában vendégszerepelt. A párharc nagy fontossággal bírt, a rangsorban két pont választotta el a két együttest, előbbiek egy győzelem esetén lerázzák, utóbbiak pedig éppen helyet cserélnek a másikkal.
Ennek megfelelően teljesen kiegyensúlyozott volt az első felvonás, ahol az előnyt a hazaiak szerezték meg, erre a 13. percben válaszolt Kedei. Még a pihenő előtt betalált a dévai alakulat, 2–1 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A második felvonásra sokkal határozottabb Autobergamo jött ki, a 27. percben pedig elhúzott 4–1-re. Innen kockáztatnia kellett a Jakab Zoltán és Tankó Levente által felkészített együttesnek, de ez nem jött be, a vége nagyarányú vereség lett.
„Be kell látnunk, egy jobb csapattól szenvedtünk vereséget. Az első felvonás még rendben volt, a másodikban már többet hibáztunk, ezeket rendre megbüntették. Innen már csoda kellene, hogy ott legyünk az első négyben” – összegzett a VSK trénere, Jakab Zoltán.
Az udvarhelyiek az elmúlt időszakban három olyan gárdával is megmérkőztek, akikkel harcban voltak a felsőházi rájátszást jelentő helyekért: otthon a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK ellen, idegenben pedig ezúttal a Dévai Autobergamótól kaptak ki.
Még négy forduló van hátra az alapszakaszból, tökéletes hajrá kellene a székelyföldi gárdától, hogy ott lehessen a play-offban.
Dévai Autobergamo–VSK Székelyudvarhely 7–1 (2–1).
Gólszerzőnk: Kedei Barna.
| 2025. 11. 29. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Dévai West Dévai West | 6-8 |
| 2025. 12. 01. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 7-3 |
| 2025. 12. 02. 18:00 | Dévai Autobergamo Déva | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 7-1 |
| 2025. 12. 02. 18:00 | Galaci United Galac | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-1 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 10 | 6 | 3 | 1 | 46-21 | 21 |
2 | Dévai Autobergamo Déva | 9 | 6 | 2 | 1 | 57-30 | 20 |
3 | Galaci United Galac | 9 | 6 | 1 | 2 | 54-23 | 19 |
4 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 10 | 5 | 2 | 3 | 44-34 | 17 |
5 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 10 | 5 | 0 | 5 | 51-48 | 15 |
6 | Dévai West Dévai West | 10 | 5 | 0 | 5 | 55-53 | 15 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 10 | 2 | 0 | 8 | 24-49 | 6 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 10 | 0 | 0 | 10 | 30-103 | 0 |
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Székelyudvarhely újra bizonyította, hogy tökéletes házigazdája a küzdősportoknak: szombaton este szinte felrobbant a városi sportcsarnok a Hargita Fight Night harmadik kiadásán. A székely harcosok bombaformában voltak és kiütötték ellenfeleiket.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!