A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) teremlabdarúgó szakosztályának döntése értelmében az idei Szuperkupa-mérkőzésnek a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont. Ezen a tavalyi két döntős, a Galaci United és a Dévai Autobergamo néz farkasszemet – előbbi nyerte mind a bajnokságot, mind pedig a kupakiírást. Az összecsapást augusztus 29-én, hétfőn 18 óra 30 perctől rendezik, a belépés pedig díjtalan lesz. Ez az első alkalom, hogy Udvarhelyen adják át a trófeát.
A pontvadászat új kiírása, a 2022–2023-as szezon egy hétre rá indul, igaz, csupán egyetlen mérkőzést, a Luceafărul Buzău–Kolozsvári Clujana párharcot játsszák le. A többi meccset elnapolták, miután a román U19-es futsalválogatott a spanyolországi korosztályos Európa-bajnokságon szerepel.
Akárcsak tavaly, idén is hétcsapatos lesz az 1. Liga. A Sporting Ciorăști vezetősége úgy döntött, visszalép a küzdelmektől. A Vrancea megyei klub megfelelő anyagi háttér nélkül maradt, így egy év élvonalbeli szereplést követően még csak a másodosztályban sem indul el.
A 2. Ligába nevezett be a KSE
Az FRF két csoportba osztotta a teremlabdarúgó másodosztály 12 csapatát, a székelyföldi csapatok nem kerültek egy szériába. Az 1-es csoportban szerepel a Kézdivásárhelyi SE, amely az előző szezonban kivívta a jogot az élvonalbeli indulásra, ám ezúttal sem élt ezzel.
„Ez már a harmadik év, amikor feljutottunk a futsalcsapatunkkal az 1. Ligába, de nem vállaltuk az indulást. Mivel az együttesünk a labdarúgó 3. Ligában is játszik, nem tudtuk volna összeegyeztetni a két versenynaptárt, illetve nem biztos, hogy az új játékosok is vállalták volna a kettős terhelést. A futsal másodosztályban a továbbiakban is az a célunk, hogy megnyerjünk minden mérkőzést és a legjobbat hozzuk ki magunkból” – nyilatkozta Gazda József, a KSE edző-játékosa.
A bajnokság szeptember közepén kezdődik, az oda-visszavágókat rájátszás követi majd.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!