Népes közönség fogadta a több székelyföldi játékost felvonultató romániai együttest szerdán kora este a marosvásárhelyi Sportcsarnokban az Európa-bajnoki selejtező 5-ös csoportjának első mérkőzésén.
Óvatos játék jellemezte az összecsapás első perceit, majd amire a házigazdák átvették volna a kezdeményezést, a grúzok alig fél perc alatt kétszer is betaláltak. A romániai játékosok leginkább a csapatkapitány és az FK Székelyudvarhely játékosa, Kerestély József révén próbálkoztak, akinek lövéseit rendre blokkolta az ellenfél.
Robert Lupu szövetségi kapitány csapata mezőnyfölényben játszott, és az első félidő közepén a szintén az udvarhelyi gárdánál szereplő Csog Csongor találatával szépített. A vendégek ritkán jutottak el a kapuig, de annál veszélyesebbek voltak, gólt azonban újra a hazaiak szereztek, a hazai közönség előtt szereplő, a Marosvásárhelyi VSK futsalosa, Nagy Tamás egyenlített. A szünet előtt még a vezetést is átvehette volna a romániai együttes, amely tízmétereshez jutott, de Kerestély lövését védte a kapus.
A második játékrész első másodperceiben a grúzok közel voltak ahhoz, hogy újra előnybe kerüljenek, de a másik oldalon Kerestélynek ismét lehetősége volt a gólszerzésre, aki a mezőnyben a legveszélyesebb játékos volt. Ezután mindkét csapat nagy helyzeteket hagyott ki, a vendégek nem tudták kihasználni a védelmi hibákat, míg a házigazdáknál Miklós Árpád ziccert rontott.
A többet próbálkozó romániai együttes végül mégis sikerrel járt, egy öngólnak köszönhetően a javára fordította az eredményt. A vége felé közeledve a hazaiak sérülés miatt elveszítette két alapjátékosukat, Vlad Iliét és Kerestélyt, akik azonban a végére mégis visszatértek a pályára. Az utolsó öt és fél percben a grúzok vészkapussal játszottak, a legvégén is megvolt az esélyük a döntetlen elérésére, de a romániai játékosoknak sikerült kivédekezni a támadásokat.
A 3–2-es győzelemmel Románia válogatottja tett egy lépést az idei spanyolországi kontinenstornán való részvétel felé. Az együttes sorsa a saját kezében van, a továbbjutást pénteken 18 óra 30 perctől Szlovákia ellen harcolhatja ki.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!