A romániai válogatott szeptember 15-én, pénteken 18 óra 30 perctől mutatkozik be a vb-selejtező elitkörének A csoportjában, amikor a bodzavásári Romeo Iamandi Sportcsarnokban Azerbajdzsánt fogadja. A marosvásárhelyi Kacsó Endre szövetségi kapitány által irányított együttes öt nappal később, szeptember 20-án, szerdán 17 órától Asztanában a nagy favorit Kazahsztán vendége lesz.
Az európai élmezőnyhöz tartozó és számos honosított játékossal teletűzdelt két gárda elleni találkozóra a szakvezetés a napokban kijelölte a keretét. A legtöbben, szám szerint hatan a hazai bajnoki címvédő Galaci Unitedet képviselik.
Az ezüstérmes FK Székelyudvarhelytől három futsalos, Bálint Andor, Hadnagy István és Iszlai Richárd kapott behívót, továbbá a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC edző-játékosa, a válogatottnál segédedzői feladatokat is ellátó Mánya Szabolcs is szerepel a listán.
Mellettük a Temesvári CFR két és a Dévai CSM egy sportolója, illetve a külföldi kluboknál játszó honosított teremlabdarúgók egészítik ki a keretet.
A három együttes mellett a csoportban még Hollandia található. A csapatok oda-visszavágó rendszerben játszanak, az első két szeptemberi forduló után október 5. és 11. között következik a harmadik és negyedik játéknap, az utolsó mérkőzések pedig december 11. és 20. között zajlanak.
Az összesen öt csoport győztese egyenes ágon kijut az Üzbegisztánban rendezendő 2024-es világbajnokságra, míg a második helyezettek közül a négy legjobb rájátszásban dönti el, hogy ki lesz az utolsó két válogatott, amely Európát képviseli a tornán.
Kacsó Endre szövetségi kapitány korábban a Székely Sportnak úgy nyilatkozott, a legfontosabb, hogy jól kezdjenek hazai pályán Azerbajdzsán ellen. A csoportban Kazahsztán a legnagyobb esélyes, de a második helyért mind a három további csapat versenyben lesz. A válogatottnál reménykednek abban, hogy sikerül megismételni az előző körben nyújtott teljesítményüket, amikor a finnek és a dánok előtt végeztek, és bejutnak a rájátszásba.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!