A selejtezőcsoportban Románia mellett Olaszország, Németország és a tornaházigazda Szlovákia kapott helyet. Az első helyezett kvalifikálja magát a 2025-ös U19-es futsal Európa-bajnokságra, amelyet a moldovai Chișinăuban rendeznek meg szeptember 28. és október 5. között.
A kvartett mérkőzéseit a szlovákiai Poprád arénájában játsszák, amely a történelmi Szepesség régióban, a Tátra lábánál található. Ez a létesítmény egy multifunkcionális csarnok, amelyet 2006. november 11-én avattak fel, és összesen 1 968 férőhelyes. Az évek során az aréna számos rangos eseménynek adott otthont, többek között a 2010-es női U18-as FIBA Európa-bajnokságnak és a 2017-es férfi FIVB Röplabda Világligának.
A román U19-es válogatott csütörtökön 16 órától kezdi meg szereplését a házigazda Szlovákia ellen. Ezt követően pénteken Olaszországgal, majd vasárnap Németországgal játszanak.
A keretben több székelyföldi gárda játékosa is megtalálható. Behívót kapott a csapatba Szabó Ervin, Fazakas Zalán, Bálint Patrik-Gergely, Kis Csaba (mindannyian Futsal Klub Székelyudvarhely), Korodi Krisztián, Soós Máté (mindketten Sepsi-SIC), Todoran Darius, Butiurcă Zsolt és Andrei Curticăpean (mindhárman Marosvásárhelyi VSK) is.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!