Már az első találkozó során is rendkívül szoros csatát vívott egymással a két csapat, mindössze egyetlen találat volt a különbség közöttük. A kedd esti összecsapás is hasonlóan indult, záporoztak a lehetőségek mindkét kapu előtt, viszont a pontos befejezés rendre elmaradt és a hálóőrök is remekeltek.
Hat perccel a szünet előtt a máltaiak támadója kiváló indítást kapott szabadrúgásból, majd kapásból tökéletesen fejezte be az akciót és előnyhöz juttatta hazáját (1–0).
Még a félidő előtt megvoltak az egyenlítési lehetőségek a vendégek előtt, azonban továbbra sem tudtak betalálni.
A fordulás után teljes erőbedobással azon dolgoztak, hogy feltörjék a máltai védelmet, viszont ez nem sikerült nagyon sokáig sem akcióból, sem pontrúgásokból. Eközben a hazai válogatott gyors ellentámadásokra épített, ebből próbálta meg megduplázni előnyét.
A lefújás előtt három perccel tízméterest lőhettek a vendégek, amit Bálint Andor, az FK Székelyudvarhely játékosa magabiztosan értékesített, ezzel 1–1-re módosítva az állást.
Nem sokkal később egy ártatlannak tűnő lövést benézett a máltai kapus, becsorgott a lába között, így Románia megfordította az állást, Andrei Crăciun volt eredményes (1–2).
Az utolsó másodpercben egy labdaszerzés után Hadnagy István vezethette a játékszert üres kapura, így eldöntve a meccs végkimenetelét (1–3). Mindkét barátságos mérkőzést megnyerte a romániai válogatott, így kiválóan sikerült a felkészülés.
Az Európa-bajnoki selejtezőkre hangoló romániai csapat keretét kilenc székelyföldi játékos alkotja, hatan a Futsal Klub Székelyudvarhelytől, ketten a Marosvásárhelyi VSK-tól, egy pedig a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-től csatlakozott a válogatotthoz.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!