Hirdetés

Székely futsalpárharc a második tornán

Újabb mérkőzéseket tudnak le a teremlabdarúgók
Fotó: Veres Nándor

2020. október 24., 10:17

Csíkszeredát követően Székelyudvarhelyen folytatódik a teremlabdarúgó 1. Liga, ezúttal is tornarendszerben három játéknapot tud le a mezőny, a két székelyföldi gárda szombaton egymás ellen mérkőzik meg.

2020. október 24., 10:17

Szombattól hétfőig a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok ad otthont a teremlabdarúgó 1. Liga második tornájának, azaz a negyedik, ötödik és a hatodik játéknapoknak. Ebben az idényben „buborékban” rendezik a pontvadászatot, egy helyszínre érkezik a mezőny, ahol három nap alatt összecsapásokat rendeznek.

Hirdetés

Az alapszakasz a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában indult, a bajnoki párharcokat követően itt tartották a tavalyi Román Kupa-kiírás négyes döntőjét, amit kisebb meglepetésre a Futsal Klub Székelyudvarhely nyert. Most ő lesz a torna házigazdája.

A szervezőknek pénteken át kellett ütemezniük az előzetesen kiírt menetrendet, ugyanis a Dunărea Călărași jelezte, nem utazik el, keretében több vírusfertőzött van – így meccseiket egy későbbi időpontban rendezik meg.

A találkozókat zárt kapuk mögött rendezik, mindennap a Pro X tévétársaság és a Futsal Romania Facebook- és YouTube-csatornája közvetít párharcokat.

Teremlabdarúgó 1. Liga, második torna, Székelyudvarhely

Október 24-én, szombaton:

Galaci United–Luceafarul Buzău (16.00, Pro X),
Csíkszeredai Imperial Wet–FK Székelyudvarhely (18.00, Futsal Romania),
Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo (20.00).

Október 25-én, vasárnap:

Luceafărul Buzău–Kézdivásárhelyi SE (13.30),
FK Székelyudvarhely–Kolozsvári Clujana (16.00, PRO X),
Dévai Autobergamo–Galaci United (18.00, Futsal Romania).

Október 26-én, hétfőn:

Csíkszeredai Imperial Wet–Luceafărul Buzău (13.30, Futsal Romania),
Kézdivásárhelyi SE–Dévai Autobergamo (16.00, PRO X)

A bajnokság állása: 1. Imperial Wet 9 pont (+27); 2. Autobergamo 9 (+14); 3. United 6; 4. Luceafărul 6; 5. FK 3; 6. KSE 0, 7. Clujana 0, 8. Dunărea 0.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Székely derbivel indul a futsal 1. Liga

Csütörtökön kisorsolták a futsal 1. Liga 2026–2027-es idényének menetrendjét. A nyolccsapatos mezőnyben három székelyföldi együttes szerepel, az első fordulóban az ezüstérmes Sepsi-SIC és a nyáron alaposan megerősödött VSK Székelyudvarhellyel csap össze.

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

Egyetlen székelyföldi résztvevő lesz a futsal 2. Ligában

Bővül a romániai futsal másodosztály mezőnye: míg az előző idényben nyolc, a 2026–2027-es szezonban már tíz együttes szerepel a 2. Ligában. A székelyföldi klubok közül ezúttal a Gyergyóremetei Kereszthegy lesz érdekelt a pontvadászatban.

Megkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely, erős kerettel hangolnak a futsalbajnokságra

Megtartotta első edzését a 2026–2027-es idényre készülő VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. A nyári átigazolási időszakban jelentősen megerősített kerettel vágtak neki a munkának, az új szezonban már a bajnoki címért is harcban szeretnének lenni.

A Marosvásárhelyi VSK is profitálhat a futsalbajnokságban kialakult helyzetből

Jelentősen átalakulhat a román teremlabdarúgó 1. Liga erősorrendje a 2026–2027-es idényben. A Dévai Autobergamo visszalépése és a Galaci United meggyengülése új helyzetet teremtett, amelyből a Marosvásárhelyi VSK is profitálhat.

Nem indul a bajnokságban a Dévai Autobergamo

A romániai teremlabdarúgás egyik meghatározó csapata, a sokszoros bajnok Dévai Autobergamo hivatalosan is bejelentette, hogy nem nevez a 2026–2027-es élvonalbeli idényre.

Megtartotta alapembereit a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata

A következő idényben is együtt marad a marosvásárhelyi futsalcsapat magja. A klub több alapemberrel hosszabbított, a folytonosságra helyezi a hangsúlyt.

A szakadék szélén a romániai futsalbajnok

Komoly pénzügyi válságban van a romániai teremlabdarúgó-bajnokság címvédője. A Galaci United több mint 600 ezer eurós adósságot halmozott fel, bankszámláit zárolták, több meghatározó játékosa távozott. A klub akár a bajnokságtól is visszaléphet.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Mánya Szabolcs: igyekszünk egyben tartani a Sepsi-SIC keretét

Három távozója már biztosan van a Sepsi-SIC futsalcsapatának, ugyanakkor Mánya Szabolcs edző-játékos szerint a keret magja együtt marad. A zöld-fehérek augusztus elején kezdik meg a felkészülést, és több edzőmérkőzés is szerepel a programban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!