A hazai versenynaptár kialakítása és a szabályok miatt hat nap alatt három mérkőzést kellett játsszon a Futsal Klub, hétfőn a Csíkszeredai Imperial Wet együttesét fogadta (2–6), csütörtökön pótolta a második fordulóból elhalasztott Temesvári Informatica elleni meccset (0–2), míg szombaton már az ötödik játéknapon a Galaci United vendége volt.
A fiúkból főleg a csütörtöki meccs vett ki sok energiát – az Informatica elleni meccs az utolsó percig nyílt csatát hozott –,
pénteken már autóbuszba ültek és máris az Udvarhelytől 320 kilométerre található Galacra utaztak.
A galaci csarnokban kevés, alig száz néző előtt rendezték a mérkőzést, melyen korán előnybe került a házigazda United, majd folyamatosan ellépett az eredményjelzőn. A vendégek előtt is adódtak lehetőségek, ám nem tudtak túljárni az FK-nál több idényt is lehúzott Andrei Grigoraș eszén, így Galac 6–0-ra vezetett a szünetben.
A második játékrészben is főleg a hazaiak akarata érvényesült a pályán, potyogtak a találatok az udvarhelyi kapuba, a becsületgólt Mánya Szabolcs, az FK edző-játékosa szerezte a mérkőzés végén.
Az FK 11–1-re maradt alul, ez egyben az utóbbi évek legsúlyosabb udvarhelyi futsal veresége.
Most közel egy hónapos szünet következik a bajnokságban, mivel a román válogatott készül az október 23–26. között Piatra Neamț-on rendezendő vébéselejtezőre, ahol sorrendben Hollandia, Albánia és Kazahsztán lesz az ellenfele. A csoportból az első kettő jut tovább a 2020-as litvániai világbajnokság selejtezőjének elit körébe.
Mivel a 6. játéknapon szabadnapos lesz az FK, legközelebb november 6-án játszik, a Dévai Autobergamót fogadja a városi sportcsarnokban.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 5. forduló
Galaci United–Futsal Klub Székelyudvarhely 11–1 (6–0),
gólszerzők Obadă (3.), Lașcu (10., 28. 31.), Crișan (12.), Stoica (14.), Boșneagă (16., 20.), Cireș (34.), Araujo (35.), Tacot (37.), illetve Mánya (38.).
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 5. forduló
| 2019. 10. 12., 18:00 | Dunărea Călărași | Kolozsvári Clujana | 12–4 |
| 2019. 10. 12., 18:00 | Csíkszeredai Imperial Wet | Dévai Autobergamo | 5–3 |
| 2019. 10. 12., 18:45 | Galaci United | Futsal Klub Székelyudvarhely | 11–1 |
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 12 | 11 | 0 | 1 | 86–19 | 33 |
| 2. | Galaci United | 12 | 10 | 1 | 1 | 78–22 | 31 |
| 3. | Dunărea Călărași | 12 | 7 | 1 | 4 | 52–38 | 22 |
| 4. | Temesvári Informatica | 12 | 6 | 0 | 6 | 45–45 | 18 |
| 5. | Dévai Autobergamo | 12 | 3 | 2 | 7 | 47–58 | 11 |
| 6. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 12 | 3 | 0 | 9 | 53–70 | 9 |
| 7. | Kolozsvári Clujana | 12 | 0 | 0 | 12 | 20–129 | 0 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!