Az európai szövetség nyoni székhelyén szerdán sorsolták ki a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának párosításait.
Az első selejtezőkört a Galaci United és az MVFC Berettyóújfalu is sikerrel vette – előbbi az izraeli Ashdod Dolpinhst 1–0-ra, utóbbi a grúz Tbiliszi State Universityt 4–3-ra győzte le –, így a román és a magyar csapat is érdekelt volt a svájci ceremónián.
A tizenhatoddöntő mérkőzéseit január 12–17. között rendezik, a párharcok pedig akkor is egy meccsen dőlnek majd el.
A sorsoláson kiemelt Berettyóújfalunak és a nem-kiemelt Galacnak is idegenben kell kiharcolnia a továbbjutást az új évben:
a Hajdú-Bihar megyeiek a ciprusi Omonia Nicosivál, a Duna-partiak a lengyel Record Bielsko-Bialával kerültek össze a BL-ben.
A tervek szerint a sorozat nyolcas döntőjét jövő év áprilisában vagy májusában rendezik Minszkben. A Bajnokok Ligája címvédője a Barcelona.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!