Hirdetés

Sokat számítana a hazai győzelem a futsalválogatottnak

Több, az FK Székelyudvarhelynél játszó volt és jelenlegi sportoló van a keretben
Fotó: Haáz Vince

2022. október 06., 11:03

Hazai közönség előtt kezdi a 2024-es világbajnokság selejtezőjét a romániai teremlabdarúgó-válogatott, Dániát fogadja a marosvásárhelyi sportcsarnokban. Kacsó Endre szövetségi kapitány keretében öt székelyföldi játékos kapott helyet.

2022. október 06., 11:03

Múlt hónapban a romániai válogatott bukaresti edzőtáborban kezdte meg felkészülését a vb-selejtezőkre, majd Moldovában két barátságos mérkőzést játszott. Ukrajnával szemben szoros csatában 3–1-re alulmaradt, míg a házigazda moldávok ellen a hajrában biztosította be 5–3 arányú győzelmét. „Ahhoz képest, hogy hosszú idő után gyűlt össze a keret, a fiúk jól mozogtak, mindkét mérkőzésen jól játszottunk, az erősebb csapatot alkotó ukránokkal is” – jegyezte meg az első felkészülési időszakról a Székelyhon megkeresésére Kacsó Endre szövetségi kapitány.

Hirdetés

Öt székelyföldi játékossal a keretben a romániai válogatott múlt hét végétől Marosvásárhelyen napi két edzéssel készült a dánok elleni csütörtökön 18 óra 30 perctől kezdődő összecsapásra. Kacsó rámutatott, a játékosok formában vannak, nagyon jól felkészültek. „Az első mérkőzés mindig többet számít, mint bármelyik más. Mindenre oda kell figyelni, mert a dánok nagyot fejlődtek az utóbbi években, de itthon játszunk, így kötelező a győzelem megszerzése, ez a legfontosabb számunkra” – mondta.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A szakvezető számít a marosvásárhelyi közönség támogatására, reményei szerint sokan lesznek a mérkőzésen (amelyre ingyenes a belépés), mert mindig a segítségükre voltak, legutóbb idén tavasszal a romániai ifjúsági, U19-es válogatott Eb-selejtezőjén is, amikor sikerült kiharcolni a kvalifikációt.

Románia a selejtező 8-as csoportjában Dániával és Finnországggal találkozik oda-visszavágó rendszerben. A dánok elleni mérkőzést követően jövő héten kedden idegenben játszanak a finn együttessel, a visszavágókat pedig 2023 márciusában rendezik.

Mindkét ellenfelünk erőnlétileg jobban áll, fel kell vegyük velük a küzdelmet. A finnek az utolsó Eb-n alig kaptak ki a világelithez tartozó portugáloktól, ők a legesélyesebbek a csoportban. Mindent megpróbálunk, hogy megszerezzük az első két hely valamilyikét és továbbjussunk a következő körbe”

– közölte Kacsó Endre.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A 12 selejtezőcsoport győztese, valamint a négy legjobb második helyezett továbbjut az elitkörbe. A maradék nyolc csoportmásodik közül rájátszás után négy további együttes is tagja lesz majd a 20 válogatottat felvonultató elitkörnek. A világbajnokságra az elitkör hat vagy hét csapata jut ki, attól függően, hogy mely ország lesz a torna házigazdája.

A romániai teremlabdarúgó-válogatott kerete

Kapusok: Petrișor Toniță (Galaci United), Andrei Dinicuță (Dévai Autobergamo), Theodor Lungu (Temesvári CFR); mezőnyjátékosok: Bálint Andor, Iszlai Richárd, Miklós Tamás (mindhárman FK Székelyudvarhely), Daniel Araujo, Octavian Cireș, Andrei Crăciun (mindhárman Galaci United), Hadnagy István, Mánya Szabolcs (Kecskeméti Futsal), Sergiu Gavrilă (Dévai Autobergamo), Darius Nastai (Temesvári CFR), Felipe Oliveira (Napoli Futsal, Olaszország), Andre Sasse (Portimonense, Portugália), Paulo Fereira (Povoa Futsal Clube, Portugália). Szövetségi kapitány: Kacsó Endre.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két egymás utáni góllal alapozta meg a dánok elleni sikerét a romániai futsalválogatott

A több székelyföldi játékossal a keretében felálló romániai futsalválogatott legyőzte Dániát a Sepsiszentgyörgyön rendezett világbajnoki selejtezőn. Kacsó Endre együttese ezzel fontos lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé.

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!