Nagyon fontos meccs előtt állnak a csíkiak, hiszen egy vereség esetén valószínűleg búcsúzhatnak a rájátszástól, ugyanis a play-offban a két kiadó helyre pályázó vetélytársai, a Jászvásári Poli CSM és a Dunărea Călărași kedvezőbb helyzetben van.
A moldvaiak ebben a fordulóban épp az utolsó előtti helyen álló Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal vendégei lesznek (pénteken 18 órakor kezdődik a találkozó a Szabó Kati Sportcsarnokban).
Ezen a mérkőzésen is sok múlik, ugyanis ha a háromszéki gárda meglepetést tud okozni, és legyőzi a Jászvásárt, akkor az Imperial Wet-nek még egy vereség is beleférhet Temesváron.
Az FK Székelyudvarhely hétfőn lép pályára, 18 órától a városi sportcsarnokban a Galaci United lesz az ellenfél. A mérkőzésre szóló jegyeket elővételben a Notesz üzletben (Bethlen Gábor utca 5.) lehet megvásárolni.
Kedden a sereghajtó és az éllovas csap össze, a City’us fogadja a Dévai Autobergamót.
A 2. Ligában mindhárom székelyföldi együttes számára nagyon nehéz találkozó következik. A Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó szombaton a ranglistavezető Kolozsvári Clujana otthonában lép pályára, a Remetei Kereszthegyet az a Bukovina Vîcov fogadja, melyet hazai pályán az utóbbi időben egy nagy csapat sem tudott megverni. Másnap a Kézdivásárhelyi KSE a Fortius Buzău vendége lesz.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, 17. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Jászvásári Poli – péntek, 18 óra
Temesvári Informatica–Csíkszeredai Imperial Wet – vasárnap, 17 óra
Resicabányai Muncitorul–Dunărea Călărași – hétfő, 16 óra
Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United – hétfő, 18 óra
Marosvásárhelyi City’us–Dévai Autobergamo – kedd, 18 óra
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Dévai Autobergamo | 18 | 15 | 3 | 0 | 146–25 | 48 |
2. | Galaci United | 18 | 15 | 1 | 2 | 109–32 | 46 |
3. | Temesvári Informatica | 18 | 12 | 3 | 3 | 101–40 | 39 |
4. | FK Székelyudvarhely | 18 | 11 | 2 | 5 | 131–71 | 35 |
5. | Dunărea Călărași | 18 | 8 | 3 | 7 | 70–67 | 27 |
6. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 7 | 3 | 8 | 91–75 | 24 |
7. | Jászvásári Poli CSM | 18 | 7 | 3 | 8 | 80–72 | 24 |
8. | Resicabányai Muncitorul | 18 | 3 | 0 | 15 | 50–174 | 9 |
9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 18 | 1 | 0 | 17 | 30–137 | 3 |
10. | Marosvásárhelyi City’us* | 18 | 2 | 0 | 16 | 35–150 | -2 |
Teremlabdarúgás, 2. Liga, 17. forduló:
Segesvári Pro Tineret–Lucefărul Buzău – szombat, 15 óra
Bukovina Vîcov–Gyergyóremetei Kereszthegy – szombat, 15 óra
Kolozsvári Clujana–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó – szombat, 15.30
Fortius Buzău–Kézdivásárhelyi KSE – vasárnap, 17 óra
Brassói Colțea–Nagyváradi Dinamo Leonardo – vasárnap, 18 óra
A Dévai West–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț találkozót elhalasztották
A 2. Liga rangsora:
1. Kolozsvár 39 pont
2. Luceafărul 34
3. Brassó 29 (104–52-es gólkülönbség)
4. Kézdivásárhely 29 (102–21)
5. Piatra Neamț 26
6. Vîcov 24 (118–85)
7. Fortius 24 (76–63/-1 meccs)
8. Inter Gyergyó 17 (68–88/-1 meccs)
9. Déva 17 (77–122)
10. Nagyvárad 11
11. Remetei Kereszthegy 8
12. Segesvár 4.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!