Villámrajtot vett az FK Székelyudvarhely, hiszen már a 15. másodpercben megszerezte a vezetést Kanyó távoli lövésével, a második perc végén pedig hárommal vezetett, Hadnagy és Küsmödi volt eredményes.
Erre a játékrész felénél Miklós még egyet rápakolt, így gyakorlatilag itt eldőlt a három pont sorsa.
A hazaiak két kapufával válaszoltak, de nem tudták bevenni a fiatal Tompea kapuját, így 4–0-s FK előnynél jött a szünet.
A második félidőben is a vendégek akarata szerint alakult a játék, több lehetőség kimaradását követően a 27. percben Tankó növelte az előnyt, majd a hazaiak részéről Burciu szabadrúgásból szépített. A hajrá kezdetén Iszlai egy nagyszerű lapos lövéssel feliratkozott a gólszerzők közé, és habár a 35. percre kigyűlt az FK szabálytalansága, kisbüntetőt csak a meccs végén lőhetett Buzău, ezt Iacob értékesítette is, beállítván a 6–2-es végeredményt.
Érdekesség, hogy nyolc gól esett a találkozón, mindegyiket külön játékos szerezte.
Az FK számára két hazai mérkőzés következik, pénteken 19 órától pótolja a Galaci United elleni, 5. fordulóból elhalasztott bajnokit, majd jövő hétfőn 18 órától a Dévai West vendégeskedik a városi sportcsarnokban.
| 2023. 11. 19. 11:00 | Dévai West Dévai West | Dévai CSM Dévai CSM | 1-5 |
| 2023. 11. 19. 12:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 5-5 |
| 2023. 11. 20. 14:00 | Galaci United Galac | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 19-2 |
| 2023. 11. 20. 18:30 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 2-6 |
| 2023. 11. 21. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Temesvári CFR Temesvári CFR | 1-5 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 10 | 9 | 1 | 0 | 95-18 | 28 |
2 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 10 | 8 | 0 | 2 | 50-18 | 24 |
3 | Dévai CSM Dévai CSM | 10 | 7 | 2 | 1 | 59-18 | 23 |
4 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 10 | 6 | 1 | 3 | 59-31 | 19 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 10 | 6 | 1 | 3 | 53-33 | 19 |
6 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 10 | 4 | 1 | 5 | 46-44 | 13 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 10 | 3 | 0 | 7 | 48-66 | 9 |
8 | Dévai West Dévai West | 10 | 3 | 0 | 7 | 39-81 | 9 |
9 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 10 | 1 | 0 | 9 | 24-127 | 3 |
10 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 10 | 0 | 0 | 10 | 17-54 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!