Kedd este negyedszer találkozott a két fél a fináléban, amely során érezhető volt, hogy akár a végső győztes kiléte is eldőlhet, a csapatok elővigyázatosan és megfontoltan kezdtek. Az első játékrész végén 1–1-re álltak a felek, teljesen nyitott volt még a mérkőzés végkimenetele.
A második félidő elején korán átvette a vezetést a vendégcsapat, azonban nem kellett sokat várni a galaciak egyenlítésére sem, ráadásul a hazaiak folyamatosan nyomás alatt tartották a dévai kaput. Kétszer is a kapufán csattant a labda, majd a harmadik helyzetet sikerült gólra váltaniuk, így kilenc perccel a vége előtt 3–2-re vezettek a hazaiak.
A hajrában újra eredményesek voltak a galaciak, amire szinte azonnal válaszoltak a vendégek, ezért az utolsó pillanatig lehetett izgulni, de újabb találat nem született, maradt a 4–3-as eredmény. Ezzel megszerezték a döntőbeli harmadik győzelmüket, összesítésben 3–1-re nyerték a finálét.
A Galaci United története során az első aranyérmét gyűjtötte be, korábban mindössze egy megállapított bajnoki címük volt.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!