„Bizakodó vagyok a bajnokság múlt hét végi rájátszásában mutatott játék alapján. Persze tudjuk, hogy vannak még hiányosságaink, de megpróbálunk mindent megtenni, hogy ismét kupadöntőt játszhassunk.
– mondta el megkeresésünkre Jakab Zoltán, a tavalyi kiírást épp a Dévai Autobergamo ellen megnyert címvédő, az FK Székelyudvarhely edzője. Hozzátette, egészségügyi szempontból két játékosa, a csapatkapitány Szécsi Barna és Bálint Andor játéka kérdéses.
Cosmin Gherman, az Imperial Wet vezetőedzője szerint a csíki csapat esélyes a Buzău elleni elődöntőben, de a mérkőzést nagyon komolyan kell venni. „Célunk a döntőbe jutás, a serleg elhódítása. Különösebb keretgondjaink nincsenek, bár többen küszködnek kisebb sérülésekkel.
Brazil idegenlégiósunknak, Uhellintonnak az elmúlt napokban meghalt az édesapja, őt azért nem neveztük a legutóbbi mérkőzésünkre” – nyilatkozta Gherman, aki azt szeretné, ha idén Székelyudvarhely–Csíkszereda döntő lenne a kupában.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!