A teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjébe az 1. Liga alapszakaszának első három helyezettje, a Dévai Autobergamo, a Galaci United és a Futsal Klub Székelyudvarhely, illetve a 2. Liga 3-as szériájának éllovasa, a Dévai West jutott be.
A sorsolásnál nem volt kiemelés, mind a négy csapat neve egy urnába került.
Elsőként az Autobergamo nevét húzták ki, másodikként pedig a West csapatát, így dévai városi rangadót rendeznek az első elődöntőben. Így biztossá vált, hogy a másik ágon a Futsal Klub Székelyudvarhely a házigazda Galaci Uniteddal fog találkozni. Érdekesség, hogy a második elődöntőben az FK lesz a „hazai” csapat, annak ellenére, hogy Galacon játszanak.
Az idei szezonban háromszor találkozott egymással az FK és Galac az alapszakasz során, Székelyudvarhelyen 3–1-re győzött Jakab Zoltán együttese, míg a két galaci találkozóját elveszítette 6–1-re, illetve 6–2-re.
A Román Kupa négyes döntőjét március 20–21. között rendezik Galacon, a mérkőzések kezdési időpontját a későbbiekben fogják nyilvánosságra hozni, mivel a Digi Sport mindhárom mérkőzést (a két elődöntőt és a döntőt) élőben közvetíti.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
A szezon eddigi legjobb idegenbeli játékával aratott fontos győzelmet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első fordulójában, szombaton 3–2-re legyőzte a Galaci Oțelult, és nagy lépést tett a bennmaradásért zajló harcban.
Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!