Nem spóroltak a látványból, a döntő első két meccséhez hasonlóan a harmadik találkozó is eseményekkel, helyzetekkel, kemény belépőkkel volt tele. A csíkiak jobban kezdtek, de fölényüket nem tudták kihasználni, a házigazda galaciak pedig idővel kiegyenlítették a játékot.
Nem lehetett unatkozni, hiszen mindkét kapu folyamatosan veszélyben forgott, a játékosok nem sajnálták egymást, villantak a sárga lapok, érződött, hogy nagy a tétje a mérkőzésnek. A 10. percben komoly fordulat történt, Lașcu ugrott ki a félpályán, ám a ziccerben elszaladó csíki játékost Tacot felborította, a játékvezetők pedig kiállították a moldáv játékost.
A csíkiak edzője, Cosmin Gherman rögtön időt kért és csapata hamar kihasználta az emberelőnyt, Eduardo Dos Santos spiccelt a hálóba.
Lehozott kapusos taktikára váltott Galac, be is szorult a saját kapuja elé a csíki csapat, jöttek is a hazai helyzetek, de Cârdei továbbra is nagyszerűen védett, így 1–0-s csíki előnynél mehettek pihenni.
A második félidőben is kiegyenlített volt a játék, a galaci támadásokat azonban már a félpályánál megállította a stabil csíki védelem, és ha át is törtek rajta, Cârdei mindig a helyén volt. A 26. percben megduplázta előnyét az Imperial, egy ellentámadás végén a Dos Santos elől menteni próbáló Burdujel saját kapujába rúgta a labdát.
A galaci támadások továbbra is körülményesek voltak, Araujo próbálkozott többször is egyénileg megoldani a gólszerzést, sikertelenül.
A mérkőzés a 36. percben dőlt el, ekkor Biró Attila talált be egyéni akcióból, majd nem sokkal később Dos Santos növelte négyre a csíki előnyt.
A galaciak az utolsó percben belőtték a becsületgóljukat, de ez csak a szépítésre volt elég, a csíkiak magabiztos játékkal nyerték a harmadik találkozót.
A döntő negyedik mérkőzését, amelyet ha megnyer az Imperial Wet, bajnok lesz, vasárnap 15.30-kor rendezik ugyancsak Galacon.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!