A selejtező tornán a házigazda Borszéki Phoenix mellett az Inter Gyergyó II. és a Gyergyóremetei Kereszthegy II. játszottak a továbbjutásért.
Nyitásként a remeteiek 8–5-re legyőzték a borszéki csapatot, majd jött az Inter Gyergyó II. és a Kereszthegy II. közti összecsapás. Itt a gyergyószentmiklósiak kezdtek jobban, 2–0-ra vezettek. Riválisuk innen még fel tudott állni és egyenlíteni, de mint utóbb kiderült, a 2–2-es döntetlen az Inter Gyergyó II.-nek kedvezett.
Ugyanis a torna harmadik meccsén a Borszék ellen 13–2-re nyertek az Inter fiataljai és így jobb gólkülönbségüknek köszönhetően az első helyen végeztek a csoportban és továbbjutottak a megyei döntőbe.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!